NÉV-állomás

2024.jún.07.
Írta: Névállomás komment

Mennyire ismerik fel olvasóink a valódi és a fiktív településneveket? Helyneves kvízeink eredményei

Szerző: Kovács-Sipos Bíbor Klára, Slíz Mariann

Az elmúlt hónapokban két kvízzel is teszteltük, hogy meg tudják-e különböztetni olvasóink a valóban létező és az általunk kitalált településneveket (az első kvíz itt, a második pedig itt érhető el). A feladat során mindegyik településnevet etimológiai magyarázat kísérte: a valódi nevekhez a Földrajzi nevek etimológiai szótárának (FNESz.) szócikkei alapján írtunk szöveget, a kitalált nevekhez pedig értelemszerűen általunk alkotott magyarázatot fűztünk. A tesztek kísérőszövegében tett ígéretünknek megfelelően az adatokat elemeztük is, hogy legkíváncsibb és leghűségesebb olvasóink a saját eredményeik mellett az összképről is kaphassanak visszajelzést. Lássuk hát, hogyan sikerült kitöltőinknek helytállniuk a próbán!

bozzai.jpgBozzai (Forrás: Google)

A kitöltők statisztikája: mennyire számítanak a korábbi névtani ismeretek?

Bő két hónap leforgása alatt összesen csaknem 450 kitöltője volt a két kvíznek. Mindkét teszten átlagosan 6/10 pontot értek el a válaszadók. Egyik kvíznek sem született 0 pontos eredménye, tehát mindenkinek volt legalább egy jó válasza. Az első kérdőívnek 4 hibátlan, azaz 10/10 pontos megoldása született, ráadásul e kitöltők közül hárman korábban egyáltalán nem tanultak névtant. A második kérdőív nehezebbnek bizonyult: arra mindeddig egyetlen hibátlan kitöltés sem érkezett.

Hogy honnan tudjuk az előbbi információt a kitöltők korábbi tanulmányairól? Onnan, hogy a kvízek végén megadhatták, hogy tanultak-e korábban névtant. Ez alapján a két kvíz kitöltőinek 16%-a rendelkezik névtani ismeretekkel, a túlnyomó többség (71%) azonban nem. A válaszadók 3%-a „nem tudom”-mal válaszolt, 9%-uk pedig nem nyilatkozott.

De vajon jobban teljesítettek-e a névtani ismeretekkel rendelkező kitöltők a teszteken, mint azok, akik sosem tanultak névtant? Előzetes feltételezésünk szerint a behatóbb névtani (és nyelvtörténeti, történelmi) ismeretek előnyt jelenthetnek a településnév-etimológiák hitelességének felismerésében. A két kérdőív statisztikája alapján azonban a következő eredmény született: mindkét csoportban 6/10 volt az átlagos kitöltési pontszám. Természetesen a mintánk semmilyen szempontból nem reprezentatív, ezért általánosításra sem alkalmas. Arra viszont elegendő, hogy legalábbis megkérdőjelezzük a hipotézis helytálló voltát. De vajon mi segíthetett a döntésben, ha nem (csak) a névtani ismeretek? A válasz a névkompetenciában keresendő: természetesen vannak, akik ismerik az adott, létező nevet, akik pedig nem, azok a magyar településnevekről meglévő (nem feltétlenül tudatosított) ismereteiket alkalmazták.

A következőkben vizsgáljunk meg néhány konkrét példát, amelyek alapján további tényezőkre is fény derül.

Létező településnevek

A következő településnevek valódiságát találták ki a legtöbben: Csanádapáca (91%), Epöl (76%), Csempeszkopács (74%). Nem véletlenül szerepelnek e nevek az élmezőnyben: ezek létezéséről tudtak a legtöbben.

További, valóban létező településnevek kitalálásakor is jól teljesítettek kitöltőink: Kék (68%), Emberfő (64%), Erdőfüle (60%) és Dánszentmiklós (60%). A Lukanénye (52%) és a Kebeleszentivány (47%) már jobban megosztotta a kitöltőket, nagyjából fele-fele arányban érkeztek válaszok a valódiságukat illetően.

A leggyanúsabbnak tűnő, pedig létező településnév a Bozzai volt: valódiságát csupán a kitöltők 28%-a találta el. (Talán elárulhatjuk, hogy létezésében először mi magunk is kételkedtünk.)

bozzai2.jpg

Fiktív településnevek

A legbecsapósabb településnév a Homokváralja volt, amelyet a kitöltők 72%-a tartott valódinak. Ezt követte a Kaszakövesd 68%, majd a Csalogánd 62%-os helytelen kitöltéssel. Bevalljuk, az első kettő alaposan meglepett bennünket. Azt gondoltuk ugyanis, hogy a homokvár és a kaszakő túlzottan átlátszó trükk lesz részünkről, de olvasóink névkompetenciája ismét működésbe lépett: a -váralja és -kövesd utótagú, valóban létező településnevek analógiája igencsak erősnek bizonyult. A névkompetencia ugyanis nem azt segít eldönteni, hogy létezik-e egy adott településnév, csupán azt, hogy létezhetne-e, vagyis hogy mennyire illik az általunk ismert nevek közé. Ezen alapul többek között az írói névadás is: az írók maguk is a saját névkompetenciájukat mozgósítva hoznak létre helyneveket, s közben számítanak az olvasók névkompetenciájának az övékéhez hasonló, az új alkotást helynévként felismerő működésére.

csalogand.jpg

Voltak persze olyan nevek is a kvízben, amelyek hamisságát a kitöltők nagy többsége eltalálta: a legtöbben a Tamáskalácsa (75%), a Tyúkbegy (76%) és a Szépláb (70%) fals etimológiáján láttak keresztül. Ezekkel szemben a Kiskunmeregnye (48%) valódisága megosztotta a válaszadókat. Ezen nem is csodálkozunk: ez a név volt az, melynek megalkotása a legtöbb időnkbe telt. Bármilyen, a meregnyé-hez hasonló típusú, hangzású „nyelvjárási” szót találtunk is ki előzőleg a név alapjául, egy gyors ellenőrzéssel mindig kiderült, hogy a szó valójában létezik, ráadásul gyakran még helynév is keletkezett belőle. (Sőt talán egy olvasónk majd jelzi, hogy a meregnye is létezik, csak az általunk átnézett tájszótárak nem ismerik, velünk egyetemben.) Mindenesetre a kvíz készítése során megnyugodva tapasztalhattuk, hogy a mi névkompetenciánk is jól működik; az adott helyzetben már-már úgy éreztük, hogy bosszantóan jól.

Végezetül megfigyeltük, hogy a kvízek kitöltői közül többen váltak a Mandela-effektus áldozatává: olyan településneveket is teljes bizonyossággal ismerni véltek, amelyeket a kérdőív összeállítói találtak ki. 23 válaszadónak voltak hamis emlékei a Szépláb létezéséről, illetve 11-en állították, hogy ismerik a Tamáskalácsa településnevet.

Ha tetszett a cikkünk, és szívesen olvasnál arról is, hogy miképpen győznek meg bennünket az áltudományos helynévmagyarázatok, olvasd el a műhelyünk kutatásának részeredményeiből nemrég készült tanulmányt is (ide kattintva).

2024.ápr.23.
Írta: Névállomás komment

Kvíz: Lukanénye? Egyházasbogaras? Vajon melyik településnév valódi és melyik fiktív? 2.

Mindannyian találkozunk időről időre különös, vicces vagy érthetetlennek tűnő településnevekkel. Most nem csupán összegyűjtöttünk néhányat e különös nevek közül, de magunk is költöttünk újakat. A valós településnevek mellett azok hiteles etimológiája olvasható, míg a fiktív nevekhez mi magunk írtunk elképzelt eredetmagyarázatot. A kérdés csupán az, hogy e nevek közül vajon melyik a valóságos és melyik a fiktív. Ha a végére érsz a kvíznek, azt is eláruljuk, hogy a fiktív magyarázatokban mi volt a turpisság (és mi nem).  

A kvíz ide kattintva érhető el!

Az előző ilyen témájú településneves kvízünket ide kattintva töltheted ki!

Korábbi kvízeinket pedig itt találod.

berbal.jpg

2024.ápr.11.
Írta: Névállomás komment

Ismered a családneved eredetét? Nézd meg a visegrádi országok online családnévszótárában!

Szerző: Kovács-Sipos Bíbor Klára

A négy ország névkutatóit összefogó, másfél évet felölelő együttműködés eredményeként elkészült A visegrádi országok családnévszótára a négy ország legelterjedtebb családneveinek magyarázatával. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósult projektben három egyetem és egy kutatóintézet vett részt: a Cseh Tudományos Akadémia Cseh Nyelvi Intézete, a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem, az ELTE és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem. A szótár szerkesztőbizottságát ezen intézményeknek a projektben részt vevő kutatói alkotják: Slíz Mariann (felelős szerkesztő, Magyarország); Žaneta Dvořáková, Pavel Štěpán és Veronika Štěpánová (Csehország); Farkas Tamás, N. Fodor János, Szabó T. Annamária és Hauber Kitti (Magyarország); Karolina Galewska, Małgorzata Rutkiewicz-Hanczewska és Justyna Walkowiak (Lengyelország); Bauko János és Hegedűs Orsolya (Szlovákia).

Családnevek által a közös történelemről

A visegrádi országokat hosszú történelmi és kulturális kapcsolat fűzi össze. A közös vallási gyökerek mellett a népesség, s ezzel párhuzamosan a családnevek állományának keveredése is arra mutat, hogy a négy ország családnévállományának együttes vizsgálata számos új összefüggés felfedezésére vezethet. A szótár készítőinek ezért egyik célja, hogy hozzáférhetővé tegyék a különböző országok leggyakoribb családneveinek eredetével és típusaival kapcsolatos ismereteket egymás országának kutatói és a nemzetközi tudományosság számára, remélve, hogy a névtan mellett számos tudomány (nyelvészet, történelemtudomány, genealógia stb.) számára nyújtanak majd ezzel segítséget a jövőbeli kutatásokhoz. Emellett a szótárkészítők nem titkolt célja az érdeklődő olvasóközönség számára is hiteles, könnyen elérhető infomációkat nyújtani, ha például a saját családjuk vagy környezetük családneveinek eredetére kíváncsiak, a családjuk történetét kutatják. Emellett a szótár a közoktatásban és az egyetemi oktatásban is jól használható nemcsak a magyar, hanem például a történelem tanításában is, vagy akár a digitális készségfejlesztés, például online adatbázisok, szótárak kezelésével kapcsolatos témakörökben. v0.jpg

A nemzetközi felhasználhatóság érdekében a szótár teljes anyaga elérhető angol nyelven. A szótár menüi és az általános információk emellett a négy ország hivatalos nyelvén is olvashatók. A szócikkek azonban egyelőre csak az adott ország hivatalos nyelvén és angolul érhetők el (pl. a magyar családnevekről magyarul és angolul készült leírás). A szótárkészítők jövőbeli tervei között szerepel az összes szócikk lefordítása a V4 országok összes hivatalos nyelvére.

A szótár tartalma

Az online szótár Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 200-200 leggyakoribb családnevét tartalmazza országonként. Ez nem tűnik soknak, pedig Magyarország esetében a népesség 41%-át lefedi. Sőt, ennél is szélesebb réteget, hiszen a szótárban azok is megtalálhatják a nevükre vonatkozó információkat, akik egy-egy gyakori név ritkább írás- vagy alakváltozatát viselik. A Bagdán például nincs a Top 200-ban, de a Bogdán igen. Így aztán ha a Bagdán-ra keresünk rá az egyszerű keresésben, akkor a szótár tájékoztat bennünket, hogy ez a név a Bogdán változata. A kereső egyből a Bogdán szócikkét nyitja meg számunkra, melynek végén a Bagdán változat is olvasható két másik változattal, a Bogdány-nyal és a Bagdány-nyal együtt. Mindezek mellett azok is megtalálhatják a nevüket, akik olyan nevet viselnek, amely a másik három ország 200 leggyakoribb neve közt szerepel: a Szikora például nincs benne a magyar Top 200-ban, de megtalálható a csehben és a szlovákban (mindkettőben Sýkora), valamint a lengyelben is (Sikora). A „Toplista” fül alatt országonként megtalálható az adott nevet viselők száma is. A gyakorisági adatok országonként különböző évekből és eltérő forrásokból származnak, mivel a teljes népességre vonatkozó információk adatvédelmi okokból többnyire nem nyilvánosak. A magyar nevek esetében így a szerkesztők Hajdú Mihály 2010-ben megjelent Családnevek enciklopédiája című művének a 2007-es össznépességre vonatkozó adatait használták. 

v1.jpg

Az egyes szócikkek első fele a családnév nyelvi eredetét és etimológiai jelentését mutatja be, a második fele pedig a név létrejöttének indítékát adja meg (vagyis azt, hogy a név felmenőre, foglalkozásra stb. utal). A négy ország családnevei közötti összefüggések felderítését segíti a „Leírás”-ban feltüntetett névváltozatok felsorolása. A különböző országokból vagy akár az egy országon belülről származó névváltozatok már az egyszerű keresőben is feltűnnek.

v2.jpg

v3.jpg

Keresési lehetőségek

A szótár egyszerű és összetett kereséssel is böngészhető. Az egyszerű keresésnél a családnév alakjával kereshetünk, a legördülő menüből kiválasztva az általunk keresett nevet. A név előtti zászlócska azt jelzi, hogy a név melyik országhoz tartozik. Ez különösen akkor fontos, ha ugyanaz a névalak több országban is előfordul: ilyenkor kiválaszthatjuk, hogy mi például a magyarországi, a csehországi vagy a szlovákiai Novák szócikkére vagyunk-e kíváncsiak. Ha azonban a névből csak az első két betűt írjuk be, akkor a legördülő menüben azt is észrevehetjük, hogy Lengyelországból sem hiányzik a Novák, csak ott Nowak alakban szerepel, ezért a teljes névvel való kereséskor nem jön elő.

Az összetett keresésnél több szempont alapján is szűrhetjük a szótár anyagát: ország, eredet vagy típus szerint osztályozva (egyszerre több típus is bejelölhető). Emellett arra is van lehetőség, hogy az általunk kiválasztott betűsorokat tartalmazó családnevekre keressünk rá. Így például megkaphatjuk a Szlovákiában használatos magyar eredetű, néppel, népcsoporttal való kapcsolatra utaló családnevek listáját,

v4.jpg

a magyarországi, német eredetű, foglalkozásra utaló családnevek listáját,

v5.jpg

de akár a négy ország névanyagában megtalálható, kov elemet tartalmazó családnevekét is.

v6.jpg

A visegrádi országok családnévszótára hiánypótló mű a közép-kelet-európai névkutatás történetében. Hozzáférhetősége, felhasználóbarát keresési rendszere és formátuma jelentősen elősegítheti a családnevekkel foglalkozók jövőbeli kutatásait, hangsúlyozva és erősítve a kapcsolatot a négy ország családnévanyaga között, ezáltal elősegítve a régió közös történelmének felismerését és értékelését.

2024.már.16.
Írta: Névállomás komment

Kvíz: Csanádapáca? Tamáskalácsa? Vajon melyik településnév valódi és melyik fiktív?

Mindannyian találkozunk időről időre különös, vicces vagy érthetetlennek tűnő településnevekkel. Most nem csupán összegyűjtöttünk néhányat e különös nevek közül, de magunk is költöttünk újakat. A valós településnevek mellett azok hiteles etimológiája olvasható, míg a fiktív nevekhez mi magunk írtunk elképzelt eredetmagyarázatot. A kérdés csupán az, hogy e nevek közül vajon melyik a valóságos és melyik a fiktív. Ha a végére érsz a kvíznek, azt is eláruljuk, hogy a fiktív magyarázatokban mi volt a turpisság (és mi nem). 

A kvíz ide kattintva érhető el!

Korábbi kvízeinket pedig itt találod.

Korábban is esett már szó a blogon humoros településnevekről, például Szalonna és Sonkád etimológiája a következő címekre kattintva olvasható: Szalonnán kolbászból van a kerítés?, illetve Sonkádon vajon különösen jól élnek húsvétkor?

ajanlokep.jpg

2024.feb.29.
Írta: Névállomás komment

Ordas névváltozások: Határnya és Nácsi-csárda – Földrajzi neveink nyomában VI.

Szerző: Török Sára

A Kalocsai-Sárköz északi határán, a Duna mellett, Géderlak és Dunapataj között terül el Ordas. A helyi, illetve népi néveredet-magyarázatok a környéken valaha élő sok farkast és a kiváló ordát (savósajtot) is gyanúba hozzák a település névadójaként. A Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint azonban a település neve (amelyet először 1239-ben, villa Wrdas formában említenek az oklevelek) valójában  személynévi eredetű.   

naacs_1.jpgOrdas (HKF.)

Nemcsak az alig 500 fős lakosságú község neve elgondolkodtató azonban, hanem néhány, a falu határában található helyé is. Helynévgyűjtő expedíciónk tagjai meghallgatták és feljegyezték a helyi eredetmagyarázatokat, a különleges és egyedi nevek kialakulásának folyamatait,  megőrizve tanulságaikat a jövő nemzedékei számára.

Ordas vonzáskörzetében is megjelennek a környező településeken  feltűnő érdekes helynevek: Hoppánhát (Géderlak), Zádorpuszta (Géderlak, Paks), Szító (Dunapataj), Paptova (Géderlak), Kotyola (Géderlak, Dunaszentbenedek). A falu bővelkedik keresztekben, kutakban, kertekben és ezek neveiben is. A következőkben két objektum elnevezését mutatjuk be (Határnya és Nácsi-csárda), mivel ezek története és nevük népetimológiás alakulása is Ordashoz köthető. 

Ordas és Géderlak közigazgatási határán áll egy nyárfa, amelynek nevét először A Bács-Kiskun megyei földrajzinévgyűjtés kéziratai-ban említik. Ez a múzeumi iratanyag a kutatásaink fő alapjául szolgált. A fát 1971-ben Határnyárfa, valamint Bēső-határnyafa néven említették a helyiek (Besenczi 1971). Ma Határnyárfa, Határnyár, Határnya, illetve Határnyafa néven is ismerik, habár mára sajnos csak egy csonk maradt meg belőle: évekkel ezelőtt villám vágott a csúcsába, és kettéhasadva majdnem teljesen leégett.

A név eddig ismert előfordulásai:

1971:    Határnyárfa ~ Bēső-határnyafa (Besenczi 1971)

2022:    Határnyárfa ~ Határnyár ~ Határnyafa ~ Határnya (ÉGy.)

A funkciója (tudniillik a településhatárt jelzi) és fajtája után adott elnevezés, a Határnyárfa már 1971-ben létezett egyszerűbb, Határnyafa alakjában is; ez aztán a következő évtizedekben Határnya alakra redukálódott. Az idősebbek emlékeznek, hogy régen ez jelezte a két település határát, és hogy a csonk egykor nyárfa volt. A fiatalabbak közül viszont ezt egyre kevesebben tudják, és már csak Határnya-ként emlegetik, ami időközben a fatörzs körüli határrészt is jelölő név lett. Ha a fa végleg eltűnik, illetve emléke kivész a köztudatból, a Határnya név továbbélése is hasonlóvá válhat a Bukros vagy a Zsábások névhez. A hajdani bokrokra, amelyekre az előbbi utal, illetve a mocsaras-zsombékos részekre, amelyekre az utóbbinak a motivációja vezethető vissza, szintén nem emlékeznek már sokan, csak nevük őrzi a mai szántók múltját. Egyszer végleg elhalványulnak majd a hajdani határnyárfa égbe nyúló ágainak emlékei is.

hatarn.jpgA Határnyárfa egy régi, az ordasi polgármesteri hivatalban fellelt fotón

A Nácsi-csárda név kialakulása is a helyiek névhasználatához köthető. Az 1887-es katonai felmérés térképén (HKF.), egy Paks felé eső kisebb határrészen a Nád csárda név olvasható.

nacs2.jpgA Nád-csárda az 1887-es katonai felmérés térképén, Ordas határában, Zádor-pusztában

Ez egy rég eltűnt településről elnevezett pusztában, a Zádorban álló kocsma volt, nem messze a révtől; nevét az épület nádfedeléről kapta. Az 1971-es helynévgyűjtés alapján a csárda igen népszerű pihenőhely volt a Paks vagy Géder felé tartó, illetve onnan érkező utazók körében. Az akkorra már eltűnt épületet a kéziratok azonban Nácsi-csárda néven említik. De hogyan lett a Nád-csárda névből Nácsi-csárda?

A név eddig ismert előfordulásai:

1887:    Nád-csárda (HKF.)

1971:    Nácsárda ~ Nácsi-csárda ~ Nád-csárda (Besenczi 1971)

2022:    Nád-csárda ~ Nácsárda ~ Nácsi-csárda (ÉGy.)

2022-es ordasi expedíciónk során rákérdeztünk, hogy az egykori nádfedeles épület tulajdonosát hívták-e Nácsi-nak, vagy esetleg máshonnan ered a későbbi elnevezés. Mint kiderült, a területnek szinte kizárólag élőszóbeli említése, az írott alak ismeretének hiánya és a denotátum pusztulása együttesen oda vezetett, hogy a név átlátszatlanná vált a használói számára, vagyis már nem fedezték fel benne a nád szót. A csárda elpusztulása miatt ugyanis már sokan nem tudták, hogy a név előtagja a nád szó, így a kiejtésben [Náccsárda]-ként hallatszó név előtagja újraértelmeződhetett a helybeliek tudatában: *Nács-csárda. Ekkorra azonban a Nád-csárda elnevezés már a kocsma körüli határrészre is átvonódott (ez már az 1887-es katonai térképen is látható, de az 1971-es és a 2022-es gyűjtés adatai is alátámasztják). A Nács-csárda alakból ennek megfelelően a helyiek valószínűleg kikövetkeztettek egy Nács nevet a terület megnevezésére, amiből már értelemszerűen következik, hogy a Nácson (vagy Nácsban?) álló egykori épület neve Nácsi-csárda, illetve Nácsi-kocsma lett az eredeti Nád-csárda helyett. Így aztán a népetimológiaként ismert szóalkotási móddal, a névalak értelmesítésével új helynév alakult ki.

Források

Besenczi Sándor 1971. [Ordas földrajzi nevei]. Kézirat.

ÉGy. = a Magyar Nemzeti Helynévtár Program keretében végzett élőnyelvi gyűjtés anyaga

HKF. = Harmadik katonai felmérés (1887)

2024.feb.21.
Írta: Névállomás komment

Pöszmöny? Kőgyes? Eszik vagy isszák? Találd ki neve alapján a hely fajtáját!

Szerző: Wendl Dávid

Névmodellnek hívjuk annak a hálózatosan elrendeződő ismeretanyagnak az egészét (vö: Hoffmann 2007: 33, illetve Reszegi 2022: 32), amelyet minden névhasználó birtokol, és többek között arról tárol információkat az elmében, hogy milyen dolgoknak szokás nevet adni (pl. kutyáknak igen, bogaraknak nem), vagy hogy különböző entitások (emberek, települések, állatok, intézmények stb.) milyen típusú neveket viselnek általában. Tudjuk például, hogy a Kata és a Réka neveket nők viselik, de ezen felül valószínűsítjük azt is, hogy a Zoé vagy a Zétény név inkább fiatal személyekhez tartozik. Tudjuk, hogy a Cirmi és a Kormos macskanevek. De nemcsak a nyelv és a kultúra elsajátítása során megtanult nevekről tudjuk, hogy milyen névviselőt takarnak, hanem a megismert nevek sajátosságait alapul véve, analógiásan mi magunk is kategorizálunk, így ismeretlen nevekről is el tudjuk dönteni (legalábbis többnyire), hogy mi viselheti őket. Ahogy a Dunaszerdahely vagy a Dombegyháza nevekről tudjuk, hogy települést jelölnek, úgy a (kitalált) Fenyőszentkereszt és Egyházaskamarás nevekkel kapcsolatban is érezzük, hogy inkább településnevek, mintsem erdő- vagy kocsmanevek (és egészen biztosan nem személynevek). Névmodellünknek része tehát számos mintázat, amit életünk során a nevekkel, így a névadással, névhasználattal kapcsolatban sajátítunk el. Ennek révén képesek lehetünk például kitalálni egy hely fajtáját a neve alapján. 

Tegyünk is egy próbát! Az alábbi kvízben 11 létező magyar helynevet gyűjtöttünk össze. Találd ki hangzásuk, alkotóelemeik alapján, hogy mi viselheti e neveket!

Készítették: Slíz Mariann, Hauber Kitti, Kovács-Sipos Bíbor, Wendl Dávid

A kvíz ide kattintva érhető el!

Korábban megjelent kvízeinket pedig ide kattintva érheted el!

Felhasznált irodalom

Hoffmann István 2007. Helynevek nyelvi elemzése. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Reszegi Katalin 2022. Kognitív szemléletű névtudományi vizsgálatok. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen.

A kvízhez felhasznált irodalom

Andrásfaly Bertalan 1973. A Sárköz és a környező Duna-menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt. Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest.

MTsz. = Magyar tájszótár. Szerk. Szinnyei József. Budapest. 1893–1901.

dron.jpgEz vajon melyik hely lehet a kvízben szereplők közül? (Fotó: Balogh Roland József) 

2024.feb.14.
Írta: Névállomás komment

Valentin-nap? Bálint-nap? A szerelmesek napja? Mit is ünneplünk február 14-én?

Szerző: Horváth Brigitta

A legtöbbeknek talán a szerelmesek napja ugrik be, ugyanis az e naphoz kapcsolódó angolszász hagyományok a 2000-es évek óta nálunk is egyre népszerűbbek. Az angol néphit szerint ezen a napon kezdenek a madarak párt választani, ezért e nap a szerelmesek és a szeretet napja, amit ajándékok formájában is kinyilvánítanak az emberek. Mára egész üzletág épült erre Magyarországon is.

De nézzük meg, mit tudunk a nap mögött álló szentről és névről! Ahogy korábban már tettük a Katalin és a János név kapcsán, ebben a rövid bejegyzésünkben megosztunk néhány érdekességet a Bálint névről.

Február 14-én Bálint (✝269?) III. században élt itáliai püspökre, gyógyító szentre emlékezünk. A legenda szerint II. Claudius császár ki akarta végeztetni a püspököt, a parancsnok azonban, akinek végre kellett volna hajtania az ítéletet, megtagadta az engedelmességet. A püspök ugyanis visszaadta leánya szeme világát, s e csoda hatására a parancsnok megtért. A császár azonban nem kegyelmezett: mindketten az életükkel fizettek e tettért.

saint_valentine_blessing_an_epileptic_coloured_etching.jpegSzent Bálint (Forrás: Encyclopædia Britannica)

Dél-Bajorországban is élt egy Bálint nevű püspök (✝475?), akit a nyavalyatörés (epilepszia) gyógyítójaként tiszteltek. Az ő tiszteletére a Bálintok névnapját január 7-én is ünnepelhetjük. (Ezenkívül pedig még március 16-án és november 3-án is.).

Népszokások természetesen nemcsak angolszász területen, hanem Magyarországon is kapcsolódtak a Bálint-naphoz: például bizonyos települések kőművesei ezen a napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva Szent Bálint oltalmazza meg őket a leeséstől; a gazdák pedig ezen a napon megkerülték a szőlőbirtokot, hogy megvédjék a kártevőktől. Mára ezek a szokások már feledésbe merültek, helyettük a szerelemmel összefonódó amerikai divat hódít.

A Bálint név a latin Valentinus névből származik, s ennek rövidült alakjából, a Valent-ből keletkezett a magyar Bálint. A név eredeti jelentése ’erős, egészséges’. Az elsőre talán kevésbé becézhetőnek tűnő névnek számos becéző formája alakult ki: Bagyi, Bajcsi, Baji, Bajikó, Bajkó, Bajszi, Bala, Balcsi, Bali, Balika, Balikó, Bálinkó, Bálintka, Bális, Balkó, Bóji. Napjainkban a Bálint mellett anyakönyvezhető az eredeti latin alakhoz közelebb álló, újabban átvett Valentin alak, valamint női párja, a Valentina is.  

A Bálint nevet már az Árpád-korban is használták. De vajon ma a játszótéren, az osztályteremben, a munkahelyünkön hány Bálinttal találkozhatunk? A 20. század második felében nem tartozott a gyakori, divatos nevek közé: 1967-ben például összesen 97 fiú kapta, majd egyre népszerűbb lett. 2003-ban már a 6. legkedveltebb név volt az újszülöttek körében. Az elmúlt években a 25. hely körül mozog: évente kb. 500 kisfiú kapja ezt a nevet. 2023-ban az összlakosság statisztikájában a 38. helyen állt: a magyar férfiak közül 34 458 fő viselte első és 5067 fő második névként. 

Számos más keresztnévvel együtt emellett apával vagy más rokonnal való kapcsolatra utaló családnév is keletkezett belőle oly módon, hogy egy adott, például János keresztnevű személyt Bálint János-nak neveztek a Bálint nevű apja után. Ez aztán öröklődni kezdett, vagyis az ő fiát, Pétert már nem János Péter-nek nevezték, hanem Bálint Péter-nek. A Történeti magyar családnévatlasz 1720–1722-es adatbázisa szerint a Bálint a Kárpát-medence gyakoribb családnevei közt szerepelt (a 72. helyen állt), területileg pedig a Székelyföldön: Csíkszéken és Udvarhelyszéken viselték a legtöbben.

tmcsa_terkep_f13137fc4e5469f8d6019da2da4fa2b1.jpgBálint családnév földrajzi elterjedtsége 1720-1723-ben

A 2023-as statisztikai adatok szerint a Bálint-nak jelenleg – az 59. leggyakoribb családnévként – 14 032 viselője volt hazánkban. Híres viselői közt említhetjük például a neves néprajzkutató Bálint Sándort, aki több könyvet is szentelt a keresztény ünnepekhez kapcsolódó hagyományoknak, népszokásoknak, így a Bálint-napról is írt. A Bálint keresztnévből vagy annak valamely származékából erednek a Bali, Balika, Balikó, Bálintfia, Bálinti, Bálintkó, Balka, Balkó, Baló családnevek is. 

A költőket is megihlette e jeles névnap; mi most Csokonai Vitéz Mihály Bálint napja című versének egy részletével köszöntjük a ma ünneplőket:

Élj, Bálint, sokáig, sokáig,
A szőlőt plántáló Noénak napjáig,
Annyi napig, ahány kövekkel kirakják
A vármegye-utcát, ha ugyan kirakják.
Úgy kerűlje a kár, bánat házad táját
- - - - - - - - - - - -
Hogy abba a vígság örök fészket rakjon,
Melybe bonthatatlan nyúgodalom lakjon.
Az egészség, áldás öszvefont karokkal
Táncoljon pitvarod környékén azokkal.

Felhasznált irodalom 

Bálint Sándor 1977. Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából 1–2. Szent István Társulat, Budapest.

Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Államtitkársága – nyilvánosan elérhető statisztikák: Családnév statisztika, Utónév statisztika 

Diós István főszerk. 1993–2009. Magyar katolikus lexikon 1–14. Szent István Társulat, Budapest. 

Fercsik Erzsébet – Raátz Judit 2009. Keresztnevek enciklopédiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Történeti magyar családnévatlasz. Elektronikusan tárolt adatbázis. Kutatásvezető: N. Fodor János. 

 

2024.feb.08.
Írta: Névállomás komment

Ezer év helynévkincse néhány kattintásra – interjú Hoffmann István akadémikussal, a Magyar Nemzeti Helynévtár Program vezetőjével

Kétszáz év után végre teljesülhet a Magyar Tudományos Akadémia hajdani terve a Kárpát-medence helyneveinek összegyűjtésére, feldolgozására és bárki által elérhető, közérthető formában való közreadására. A Magyar Nemzeti Helynévtár az Akadémia (és egyben a magyar névkutatás) történetének korántsem előzmény nélküli, ám eddigi legnagyobb helynévgyűjtő és -közreadó vállalkozása. Hogy mi a cél, hogyan érhető el, s hogy mit adhat nekünk ez a kutatási program, arról Hoffmann István akadémikust, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke által irányított Magyar Nemzeti Helynévtár Program vezetőjét kérdezzük, aki a helynévkutatáson keresztül saját pályájának alakulásába is betekintést enged.

hi.jpgHoffmann István akadémikus, a Magyar Nemzeti Helynévtár Program vezetője

Elmondaná az olvasóinknak, hogy mi a Helynévtár célja? Hogyan hasznosíthatja az eredményeit a tudományos közösség és a nagyközönség?

A Helynévtárnak valóban több szinten megragadható célja van. Egyfelől természetesen – mivel a tudomány képviselőiként készítjük – a tudományos munkában való hasznosításra szánjuk. Másfelől azonban azt gondoljuk, hogy ennek sokkal szélesebb körű fontossága, jelentősége van, hiszen a helynevek minden beszélőnek az alapszókincséhez tartoznak, és ebből meg a helynevek sajátos nyelvi alkatából adódóan egyfajta szélesebb körű érdeklődés is megmutatkozik irántuk; ezt is ki kellene elégíteni. És van egy harmadik szintje a dolognak: a társadalmi, közösségi hasznosítás. A helyneveket különböző helyeken használják az életben, a térképészetben és így tovább. Tehát összetett célrendszerünk van: mindegyik szempontot meg lehet magyarázni, hogy mi a jelentősége.

Tudományos szempontból ez abszolút alapkutatásnak számít. Tudniillik a helynévkutatás olyan helyzetben van, mint mondjuk a magyar nyelv kutatása abban az időben, amikor még nagyon kezdetleges szótárai voltak csak. Azaz például a lexikális állomány nem állt a kutatóknak a rendelkezésére összefogott módon. A helynévállomány ismerete, dokumentálása előfeltétele annak, hogy átfogó kutatásokat végezzünk erről. És mivel a helynevek ugyanúgy változnak, mint az összes többi nyelvi elem, azt látjuk célszerűnek, hogy történetiségében ragadjuk meg a névállományt is. Így a mai névrendszer is értelmezhetőbbé válik, és a mai névanyag fényében a történeti névanyag is sokkal jobban megismerhető. Tehát egy olyan tudományos korpusznak az összeállítása a célunk tulajdonképpen, amely ezt a tudományos irányzatot, ágazatot, kutatási területet átfogó forrásanyaghoz juttatja; egy minden eddiginél nagyobb forrásanyaghoz. Ennél persze több is azért egy picit a korpusz: nem pusztán forrásanyag, hanem valamiféleképpen feldolgozott forrásanyag. Eleve minden forrásanyag-közrebocsátás (mondjuk egy szótár összeállítása) nyelvészi beavatkozást jelent természetesen, azaz valamiféle feldolgozottságot. Ez tulajdonképpen már analitikus feldolgozásnak tekinthető: megadjuk a név denotatív jelentését, igyekszünk magyarázni a név változását, rávilágítani a keletkezési körülményeire, vagyis magukat a neveket próbáljuk elemezni. Ez hihetetlenül fontos alapfeladata ennek a tudományszaknak, különösképpen azért, mert nem csak a névtan számára van relevanciája, és a névtan sajátos tudományterületi beágyazottsága révén nem csak a nyelvtudomány számára jár rengeteg haszonnal: a nevekből igen messzemenő, nem pusztán névtörténeti következtetéseket szokás levonni, hanem történettudományiakat és így tovább… A tudomány tehát fölhasználhatja a Helynévtár anyagát, de hogy minél szakszerűbb, minél megbízhatóbb legyen, ahhoz hatalmas, jól elemezhető forrásanyagra van szükség. Ez a tudományos jelentősége.

Az egyén szempontjából pedig az a jelentősége a Helynévtárnak, hogy az egyén a saját környezetében lévő helynévanyagot jobban megismerhesse; van ilyenfajta igény az emberekben. Mindig azt szoktam mondani, hogy az iránt nem nagyon érdeklődik a köznapi beszélő, hogy miért hívják kilincs-nek a kilincset. De az, hogy miért hívják vajon Debrecent Debrecen-nek, már érdekes a számára. Ez nyilván a tulajdonnevek sajátos történeti és nyelvi helyzetéből fakadó érdeklődés. És persze még a laikus érdeklődők is tudják, hogy ezek a nevek a múltról mesélnek; számukra igazából éppen ez benne az érdekes. Tehát – ha úgy tetszik – az emberek ilyenfajta névigényét is ki kell elégítenie szerintem a nyelvésznek. Ezt egyáltalán nem tartom alacsonyabb rendű, azaz nem magas értékű tudományos munkának. Én a nyelvnek a nyelvészeti feldolgozottságát leginkább azon tudom mérni, hogy milyenek a szótárai. Ez mutatja meg szerintem igazából egy adott nyelvtudomány fejlettségét, és nem csak az, hogy a nyelvészek milyen publikációkat tesznek közzé szakmai folyóiratokban. Az is fontos, de ez a másik dolog szerintem legalább annyira lényeges: az, hogy a nyelvtudomány hasznos tudományként működjön.

Végül az egyénen túl az ilyen névtáraknak van egyfajta közösségi funkciójuk is: hogy a közösségek is tudjanak az anyagukra támaszkodni. Ahogy a városok kiterjedése nő, és a belterületek rátelepülnek a környező földekre, úgy válik egyre nagyobb problémává, hogy nevet kell adni az utcáknak. Ilyenkor nagy a tanácstalanság, fantázianeveket meg egyebeket találnak ki. Pedig ott van ez az ősi névanyag: adott esetben, ha ismerjük, föl lehet használni, hiszen ez a szellemi örökség továbbvitelét jelenti. Vagy például megemlíthető a térképek szerepe. A térképes kultúra nemhogy hanyatlóban lenne, hanem fölvirágzóban van, tudniillik a digitális kultúra a térképészetet is elérte, és ma már minden autóban ott van egy digitális térkép. Ezek a városokban szépen tartalmazzák a mai utcaneveket meg egyebeket, de például a külterületeken nem. Egy turistának az hihetetlenül fontos lenne, hogy a térképén ott legyenek ezek a nevek. Ez csak egyetlen felhasználási lehetőség a számtalan másból, de a hivatalos földnyilvántartás és egyebek mind-mind profitálhatnak ezekből. Tehát tulajdonképpen a térképek névanyagának a megújításához is alapvetően járulhat hozzá egy ilyen nagy adatbázisnak, egy nagy gyűjteménynek a létrehozása. Csak az a baj, hogy ezek a térképek és a térképi nevek általában a korábbi térképekre épülnek, tehát egy valamikori állapotot vagy vélt állapotot rögzítenek és visznek tovább. Pedig a helynevek a használatban élnek. Tehát akkor csinálunk jó térképeket, ha a valós használatban lévő neveket tüntetjük fel azokon is, nem pedig valamiféle kreált vagy valamiféleképpen egyszer térképre került neveket viszünk tovább.

Hogyan született meg az MNHP gondolata? Honnan jött az ötlet?

Hogy honnan származik? Ezt már sok helyen elmondtam. Először Teleki József írta meg 1817-ben, hogy kell egy ilyen helynévtár. Utána leírta az Akadémia, hogy kell egy ilyen, pályázatokat hirdetett. Aztán Pesty Frigyes 1864-ben azt mondta, hogy most már meg kell csinálni; és még sorolhatnám a tudós nemzedékeket. 

pestyfrigyes_vaci20.jpgPesty Frigyes emléktáblája Budapest belvárosában, a Váci utca 20. szám alatt (Forrás: Wikipédia)

Ilyen hullámzó módon újra és újra fölvetődött a kérdés, majd a 20. században azt mondta Szabó T. Attila, hogy ő ezt legalább Erdélyben megcsinálja [lásd Erdélyi Helynévtörténeti Adattár – a szerk.]. Aztán Bárczi Géza kezdeményezésére, aki 1958-ban az első magyar névtani konferencián vetette föl, hogy legalább Magyarországon el kellene végezni ezt a munkát, megindultak a megyei helynévgyűjtések, és meg is jelent számos kötetük. Tehát ez nagyon régi törekvés a magyar névkutatók, döntően nyelvészek körében; korábban a történészek, néprajzosok is aktívabbak voltak ezen a téren. Ez tehát nem új dolog.

Akkor miben rejlik a program újszerűsége az előző helynévgyűjtő mozgalmakhoz képest?

Az első kérdés, hogy vajon itt van-e annak az ideje, hogy ismét nekiveselkedjünk egy nagy lendülettel annak, ami eddig oly sokszor abbamaradt. Ez nem kis bátorságot követel meg, azt gondolom. De talán nem megalapozatlan ez a bátorság és törekvés. Én abból indultam ki, hogy soha annyi ember nem foglalkozott a nevekkel nálunk a magyar névtudományban, mint manapság. Ez egy nagyon extenzíven bővülő tudományterület volt az utóbbi évtizedekben; ha úgy tetszik, főhivatásként is egyre többen művelték. Szinte minden Kárpát-medencei magyar nyelvészeti tanszéken van olyan szakember, aki névtannal foglalkozik, de ennél jóval nagyobb a kutatók száma. Rengeteg szakdolgozat készült az elmúlt évtizedekben. Tehát szakemberek vannak, és az egyetemek ki tudnak képezni további szakembereket. A másik fontos tényező pedig az, hogy a digitális kultúra belépésével a lehetőségek kitágultak. Egy ilyen munka óriási mértékben a szervezettségen múlik: hogy fel tudunk-e építeni és működtetni tudunk-e egy olyan struktúrát, amely a teljes Kárpát-medencére kiterjed. A digitális kultúra megléte – az, hogy mi most itt [ti. online élőszóban – a szerk.] beszélünk egymással, és ezt bármikor meg tudjuk tenni, az, hogy írunk egymásnak, és néhány percen belül odaér a másikhoz, az, hogy egyszerre száz embernek tudunk írni, ez mind – olyan körülmény, amely az ilyenfajta szervezést megkönnyíti. Mert hangsúlyozom, ilyenfajta szervezés nélkül ezt roppant nehéz megcsinálni. Megcsinálta ezt Pesty Frigyes is 1864-ben, de a közigazgatást felhasználva, és nem is tartom kicsinek az ő eredményeit: fantasztikus gyűjtemény jött létre, de természetesen egyenetlen, és magán viseli azokat a körülményeket, amelyek között született. Mi most egy tudományosan is megalapozott, ilyen szempontból is védhető, támadhatatlan programot szeretnénk lebonyolítani, és hogy ez ilyen közegben is működjön, ahhoz kell a digitális kultúra. Most csak a kapcsolattartás részét emeltem ki, mert ez nagyon lényeges. Hogyha nem lenne az e-mail meg ez a fajta online kapcsolatlehetőség, gyakorlatilag lehetetlen lenne egyidejűleg szervezni egy egész Kárpát-medencei folyamatot. Tehát sok szakember van, a szakember-utánpótlás biztosítható az egyetemeken, a digitális kultúra pedig segíti nemcsak a szervezést, hanem a gyűjtőmunkát is: a történeti források hozzáférhetősége jóval nagyobb a digitalizáció révén, és a digitális eszközök segítenek magának a gyűjtőfolyamatnak a menetében is a lokalizálástól kezdve a hang és a kép rögzítéséig.

Ezek a tényezők tették indokolttá azt, hogy ismét megfogalmazzuk ennek a célnak a teljesítését. Ezt 2010 körül tettük meg, akkor formálódott ki igazából, hogy egy nagyobb, szélesebb körű gyűjtést folytassunk le. A korábbiakban mi Debrecenben történeti anyagoknak a hasonló összegereblyézését próbáltuk elérni a korai ómagyar korra vonatkozóan [vagyis a 14. század közepével bezárólag – a szerk.]. Itt a hagyományos kutatási módszerekkel lehet is élni. Csináltunk egy nyolcfős kutatócsoportot, és szerintem szépen mennek előre a dolgok a hagyományos kutatói terepen. Ez jó alap volt; ehhez képest az élőnyelvi gyűjtés az óriási nagy többlet ebben a programban, hiszen ez a legnehezebben megvalósítható munka, ezt kellett hozzátenni, és ehhez adnak olyanfajta hátteret azok a körülmények, amelyekről az előbbiekben szóltam. Nem könnyen végrehajtható feladat. Legalább egy évtizedben határoztuk meg ennek az időkereteit. Nem tudom, hogy mire fogunk menni egy évtized alatt, de az ember különben nem vágna bele a dologba, ha nem bízna abban, hogy jelentős eredményeket lehet elérni ezalatt.

Ha jól értjük, bizonyos értelemben ugyanaz jelenti a legnagyobb kihívását ennek a programnak, mint ami az újszerűségét is a korábbi mozgalmakhoz képest: az, hogy szeretné országos mozgalomként megtartani a tudományos módszertani megalapozottságot. A másik újszerűség pedig az élőnyelvi terepmunka által szerezhető mai helynévadatok ötvözése, összekapcsolása a történeti névadatokkal, a történeti múlt anyagaival.

Pontosan erről van szó, de nem országos, hanem Kárpát-medencei keretben. Ez is új dolog. Ezt az 1960-as években politikai okok miatt egyszerűen nem tűzhették ki célként. Pedig a nyelvet nyelvi keretek között kell vizsgálni, ez világos. Most erre lehetőség van, hát akkor meg kell próbálni. Tagadhatatlan, hogy a politikai határok, azaz az országhatárok ma is igen jelentős akadályt jelentenek. Ennek a programnak az eddigi két év során a legnehezebb, legproblematikusabb része a bürokratikus háttér volt: az jelenti a legnagyobb gondot, hogy különböző országokból vesznek részt benne kutatók. Ezt én nem gondoltam a 2020-as években, amikor ezek az országok egyrészt az Európai Unió részei, de ha nem azok, akkor is, a 21. századi Európában létező országok. De sajnos ez így van most is. Ez egy roppant nehéz adminisztratív akadály még ma is előttünk.

Nyilvánvaló, hogy az MNHP hatalmas, időt és energiát igénylő vállalkozás. Hányan vesznek részt a programban?

Több mint százan bekapcsolódtak már, de attól függ, hogy nézzük. Kurzusokat tartottak a kollégák a Kárpát-medence több tucatnyi intézményében, sok tucat kurzust, azokon már összességében legalább két-háromszáz ember részt vett. Ezek közül aktívan már jóval száz fölött végeznek munkát, de az se lehetetlen, hogy akik eddig még közülük nem dolgoztak a programban, szintén bekapcsolódnak. Így aztán ezt nagyon nehéz nyilvántartani. Tulajdonképpen ez teszi nem hagyományos kutatási programmá ezt az egészet. Emiatt, úgy tűnik, egyes tudományos körök nem is tekintik komoly tudományos programnak, de engem ez nem különösebben zavar. Nekem más a felfogásom a tudományról: én azt gondolom, hogy ezt a feladatot el kell végezni, és azt is gondolom, hogy ezt olyan módon elvégezni, ahogy mások gondolják, nem lehet. Igazából a végeredmény fogja igazolni vagy cáfolni ennek az elképzelésnek a helyességét az én megítélésem szerint: hogy azok az anyagok, amelyek ilyen módon összegyűlnek, hiteles forrásai lesznek-e a további kutatásoknak. Ha igen, akkor igazolódik a módszer, ha nem, akkor nem. De én meggyőződéssel vallom, hogy azok az anyagok, amelyek a kezünk közül eddig kikerültek, minden szempontból kiállják a tudományos kritika próbáját. Nem tökéletesek, de olyanok nincsenek. Tökéletes korpusz nincsen, ezt nem lehet elvárni semmilyen téren sem. Például ott van az a probléma, hogy az ómagyar korból [vagyis a 896–1526 közti időszakból – a szerk.] kevés adatunk van. Ha annyi van, akkor azzal kell dolgozni. Hogy ez alapján nem lehet nyelvterületeket fölrajzolni? Hát sajnálom, akkor sincs más lehetőségünk. Az a nyelvészeti terület, amely empirikus adatokkal dolgozik, nem tud mást tenni. Márpedig a névkutatás nem tud mással dolgozni, csak valós adatokkal, és mindig is azt tette. Ilyen értelemben nagyon modernnek számít szerintem: azt mondhatjuk, hogy mindig is funkcionális nyelvészeti irányzat volt. Az ómagyar korból lényegében csak néhány szöveges nyelvemlék van pár száz szóval, azok óriási jelentőségűek; emellett pedig a nyelvi adatok százezrei személy- meg helynevek formájában. Ez van ebből a korból; ezt kell felhasználni a forráskritikának minden eszközével, és bekapcsolni egy olyan közegbe, ahol minél többet tudnak mondani. Tegnap Görbeházának a frissen gyűjtött anyagát néztem át. Ez Polgár mellett egy Tisza menti település. Látom, hogy van egy olyan helynév, hogy Center. Így, ahogy mondom. Csakhogy a nevek között nem szokott bal hátvéd meg jobb összekötő lenni, így a center se ebbe a fogalomkörbe tartozik. Nyilván, de akkor mibe? Akkor beugrott, hogy csináltuk a Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból első kötetét 1997-ben, mintha ott lett volna egy ilyen. Szerencse, hogy nem fiatal már annyira az ember, mert ezek eszébe jutnak. Akkor megnéztem azt a nevet, hát ott van, centur-nak van írva, azaz [centör]-nek ejthették abban a korban: egy halásztónak a neve. Utána tovább néztem, ott van a Selypes-ér, ott van egy Csikord nevű hely, ott van 1292-ben az, hogy Csikur-tava. Tehát ott vannak a mai nevek. A Tiszának abban az árterében, ahol szinte évtizedenként változott minden, hol a jobb oldalán van a település a folyónak, hol a balon. Mocsár az egész, a kutya nem él ott, gondoljuk mi. Török, tatár ezen a részén a Tiszának jócskán pusztított, orosz, német, mindenki járt itt, és a nevek 800 éve mégis ott vannak. Ezt a történeti nevet akkor ismerhetem meg, ha ebben a környezetben értelmezem, elvezetem máig. Nem biztos, hogy így is meg tudom fejteni, de jóval nagyobb esélyem van rá. Vagyis az adott vidéknek a történetéhez hozzá tudok járulni jelentős módon. Mert nincs sok információ arról, hogy mi lehetett 1200 táján ott Polgár, Görbeháza környékén. Persze mondhatod, hogy ez csak egy minimális ismeret. Jó, de mit tud még a tudomány erről? Tessék elősorolni, amikor ezt leértékeljük. Nem tudunk szinte semmit róla; akkor ezek a morzsák ennek a történetiségnek az értékei szerintem. És egy ilyen kontextusban ezeknek a szerepe, az értelmezhetősége meg fog nőni. Ez adja a jelentőségét a programnak megítélésem szerint.

Magának a programnak az alapegysége egy település helynévkincse, tehát e köré szerveződik formailag és tartalmilag is a módszertan, illetve a program célkitűzése. Hogyan kezdünk hozzá egy település helynévanyagának az összegyűjtéséhez?

Nincsen egységes és kizárólagos módszer, nagyon sokfelől meg lehet közelíteni. Van, aki úgy kívánja a gyűjtést végezni, hogy előbb megismerkedik az emberek által ma használt helynevekkel. Ha odavaló vagy ismerős azon a területen, akkor különösen könnyű helyzetben van, mert ő maga, a szülei, nagyszülei, rokonsága stb. egy csomó nevet ismernek, és ebből a körből még tovább bővítheti ezeket. Aztán mögé teheti a történeti forrásanyagot, akár időben visszafelé bogozva. A 19–20. századból bőven vannak források, de ahogy megyünk visszafelé, egyre kevesebb a forrás. Ezeket a mai név mögé lehet vetíteni, és akkor kitárulkozik egy név története; de nemcsak az, hanem az egész településnek a története. Sőt nemcsak a településnek, hanem a tájnak a története is; tehát minden tekintetben időben látom magam előtt a változást. A másik irány az, hogy adott esetben valaki a történeti névanyaggal kezdi, és amellé teszi oda az élőnyelvi anyagot; ez egyéni érdeklődéstől függ. A dolog lényege az, hogy önmagában mindegyik csonka: a jelenkori névanyag is, meg a történeti is, hiszen ahogy az előbbi példán igyekeztem bemutatni, ezek kölcsönösen értelmezik egymást.

A módszertanban inkább azok a körülmények a kötöttebbek, hogy hogyan kell végezni az élőnyelvi gyűjtést, hogyan kell az adatközlőket kiválasztani, milyen információkra kell rákérdezni az egyes nevekkel kapcsolatban, és hogyan kell a történeti forrásanyagot értő módon földolgozni, forráskritikát alkalmazva, nem pusztán mechanikusan beemelve ebbe a gyűjteménybe. A módszertan tehát a részleteket rögzíti, de az eljárás egészét tekintve a gyűjtők szabad kezet kapnak.

Minden megkérdezett ember egy picit mást fog tudni a dolgokról; a tudásuk nyilvánvalóan kiegészíti egymást. A gyűjtőnek az a dolga, hogy ezeket a tudásokat egyberakja, szintetizálja. Ezt úgy teheti meg, hogy mindezt a saját tudásává teszi. Azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy akkor hagyják abba a munkát, amikor úgy érzik, hogy ők azok, akik már a legtöbbet tudják az adott névanyagról. Úgy mennek oda, hogy szinte semmit nem tudnak róla, és eljutnak odáig, hogy egyedül ők lesznek a viszonylag elérhető teljességnek a birtokában. De hogy ehhez milyen utak vezetnek, az tényleg sokféle. A szakmai kritériumok fontosak: ezeknek a módszereknek a leírását nyilvánvalóan megadjuk különböző tankönyvekben, útmutatókban, tehát kapnak támaszt a gyűjtők.

Központi jelentőségük van tehát az élőnyelvi adatoknak a történeti névadatok mellett. Hogyan zajlik a helynévgyűjtő terepmunka?

A helynévgyűjtő terepmunkának az az alapja, hogy megfelelő adatközlőket, tehát névismerőket kell találni a településen. Ez kulcsfontosságú dolog. Ha az embernek van helyismerete, akkor viszonylag könnyebb; ha nincs helyismerete, akkor nehezebb. Meg kell kérdezni olyanokat helyben, akik ismerik a településen lakókat, és pontosan megértik, hogy mi a célunk, mit akarunk megtudni, mi az, hogy élőnyelvi anyag. Ezt is tisztázni kell ugyanis, tudniillik a beszélők gyakran úgy viszonyulnak ahhoz a helynévkincshez, amelyet ők használnak, de nem látták soha leírva, nem szerepelnek dokumentumokban, nincsenek utcanévtáblákon kiírva, hogy „azok nem is olyan fontos dolgok, azokat csak úgy mi mondjuk egymás között”. Ilyenkor meg kell értetni velük, hogy nem erről van szó: éppen ez az, ami bennünket igazán érdekel. Az élőnyelvi és a történeti anyag viszonyáról és az élőnyelvi anyag fontosságáról el kell mondani, hogy az írásban rögzített adatok mindenhol csak egy kicsi töredékét jelentik az adott közösség által használt helyneveknek. „Minden ott van azon a kataszteri térképen, ami a földnyilvántartást szolgálta, hogy kinek mennyi földje van, mennyi adót kell fizetnie stb.” – szokták mondani. Pedig legalább harmincszor több név van egy településen, vagy százszor több adott esetben, mint amennyit ezeken a térképeken rögzítettek. Tehát először azt kell megértetni a beszélőkkel, hogy bennünket mi érdekel: az ő mindennapi nyelvhasználatukban használatos formák. Ki kell választani azokat, akik a leginkább ismerik ezeket a neveket. Ezt persze addig nem tudhatjuk, amíg nem ismerjük meg általuk a neveket. Azok lehetnek jó adatközlők, akik ismerik a határt – és azt a helybeliek jól tudják, hogy kik azok –, akik a határban nagyon járatosak, vagy azért, mert sokfelé volt földjük, vagy éppen azért, mert sehol nem volt földjük, de munkásként itt-ott-amott dolgoztak; vagy mert vadászok, mezőőrök voltak, mert a gátakat Pelikán módjára állandóan felügyelték és így tovább. Nagyon sok oka lehet annak, hogy milyen módon ismeri valaki a határt. Ezek közül az emberek közül kell kiválasztani azokat, akik a nyelvi kritériumoknak is megfelelnek: nyelvjárási adatközlőnek is jók, helybeliek stb. Aztán interjúkat kell készíteni velük.

Ezek az interjúk általában úgy zajlanak, hogy a gyűjtő először – legalábbis gondolatban – bejárja velük a határt, és rákérdez az egyes területek neveire. Nagyon jó, ha ezt kiegészíti az, hogy ki is mennek az adott területre, és rögzítik azoknak a helyeknek az elhelyezkedését, amelyekről szó volt.

fajsz_kikoto_gyongyvirag.jpgA határbejárás során többször drónfelvételek is készülnek (Fotó: Balogh Roland József)

Egy ilyen terepmunka során az a névanyag, amely a szobában ülve, a határról beszélgetve fölidéződött, még bőven ki fog egészülni. Ezeket az interjúkat valamilyen eszközzel általában rögzítik is a gyűjtők, hogy könnyebb legyen utána írásban is rögzíteni azokat a mozzanatokat, amelyek fontosak számukra.

E gyűjtések alapján a gyűjtők összeállítanak egy adatállományt, majd folytatják a gyűjtést másokkal, és hozzáteszik a történeti neveket. Az adatokat egy adatbázisban rögzíttetjük a gyűjtőinkkel; ezekből aztán szótárakat írnak, mert a nevek – mint a szókincs többi része is – szótárakban adhatók közre a legjobban. Azt is meghatároztuk, hogy ezek a szótárak egységes rendszer szerint szerveződjenek, hogy miként kell egy névnek a szócikkét megírni. A végére szépen összeáll egy névtár, amelyhez mindig tartozik egy térkép is, hiszen a neveket lokalizálni is kell. A helynév azáltal helynév, hogy a tér egy bizonyos helyét, részletét azonosítja, tehát azt nekünk hozzá kell tennünk. Ennek pedig a térkép a legcélszerűbb módja még ma is; amellett, hogy persze le is lehet írni, mettől meddig tart az adott hely, de vizuálisan térképeken lehet a legszemléletesebben megjeleníteni.

khalma_inkont.jpgA térképi megjelenítés egyik lehetősége még a gyűjtés munkafázisában

Két kérdésünk van még, ezek már személyesebbek. Az első, hogy hogyan jutott el a helynevekhez. Miért lett annak idején névkutató?

Lehet, hogy ez egészen odáig megy vissza, hogy kisgyerekkoromban, kisiskolás koromban imádtam a térképeket. Télen az ember kiment szánkózni, de aztán be kellett menni, mert hideg volt; akkor én a térképeket bújtam. Akkoriban még csak nyomtatott térkép volt eleve, nem volt ennyi ismeret számunkra. Az 1950-es évek vége, 1960-as évek eleje, ahol járunk. Csináltam magamnak listákat, például hogy X országban melyek a legmagasabb hegyek. Nem volt olyan lista, amely felsorolta, de engem érdekelt, ezért hát csináltam a magam szórakoztatására. Ezekben nagyon érdekes nevek voltak.

A gimnáziumban a történelemtanárom egy úgynevezett honismereti szakkört működtetett. Ezek akkor széles körben működő intézmények voltak. Én abban részt vettem, jártunk falvakba, hagyományokat gyűjtöttünk, helyneveket is elkezdtünk gyűjteni; ezt roppant érdekesnek tartottam. Aztán amikor negyedikes lett az ember gimnáziumban, el kellett dönteni, hogy hova megy. Sok lehetőség volt; én azt gondoltam, nyelvész szeretnék majd lenni, nevekkel szeretnék foglalkozni. Az egyetemi fölvételin is elmondtam az Eötvös Egyetemen. Akkor nem tudtam, hogy ezt a szándékomat éppen Kázmér Miklósnak mondtam el, mert hát honnan tudtam volna, hogy Kázmér Miklós szóbeliztetett; akkor egy pápai gyereknek az égvilágon semmi kapcsolata nem volt az egyetemmel. Ez 1971, teljesen más világ volt ilyen szempontból; akkor léptem be először az ELTE-re, a Pesti Barnabás utca 7.-be. Soha addig nem voltam ott, azt se tudtam, hol van az egyetem. És akkor egy úriember kérdezett erről: „Mit olvasott a helynevekről?” Mondtam, hogy legutóbb Kázmér Miklósnak A »falu« a magyar helynevekben című könyvét. „Tényleg? És milyen volt?” Mondom: „Fantasztikus!” Ez a könyv 1970-ben jelent meg, és akkor 1971 volt. Pápán láttam egy kirakatban, és megvettem. És akkor mondta, hogy „na, igen, jó, jó”. Ott ült még mellette két tanár. Gondoltam, akkor az egyik nyilván az irodalmár lesz, meg én orosz szakra jelentkeztem, akkor a másik az oroszos. Odafordultam hozzájuk, de mondták ők is, hogy köszönik szépen; akkor szépen kiballagtam. De nem volt rossz érzésem, mert gondoltam, hogy nem azért nem kérdeznek, mert annyira reménytelennek láttak. Azt azért érzékelte az ember, hogy tetszett ez az elkötelezettség, meg hogy van valamilyen ismeretem. Ilyen hatalmas szerencsék szegélyezték aztán már a továbbiakban az utamat. Ennek ellenére nem vettek föl Pestre, de Debrecenbe igen.

Itt rögtön az elején helynevekkel szerettem volna foglalkozni, folytatva a középiskolai munkát tulajdonképpen, és voltak is olyanok – Nyirkos István tanár úr, Jakab László tanár úr –, akik ebben támogattak. Ma is őrzöm azt a kis cédulát, amelyet elsős koromban egy névkártya hátára Nyirkos tanár úr ráírt, hogy szerinte így kell egy névcikket megszerkeszteni. Nagyjából hasonló ma is, ahogyan erről gondolkozom. A diákköri dolgozatot ebből írtam, ebből doktoráltam, ez lett a fő kutatási területem. Ebben nagy szerepe volt Bárczi Géza egy megjegyzésének, amelyet a Györffy György-féle történeti földrajz első kötetének a megjelenését követően írt egy cikkben. Azt írta, hogy ha az Árpád-kori helynévkincset továbbra is ilyen részletességgel föltárja Györffy György, az alapjaiban fogja megváltoztatni a magyar nyelvtörténetírást. Én Bárczit nagyon nagy nyelvésznek gondoltam, gondolom ma is, és ez mély nyomot hagyott bennem; a konkrét témaválasztást, hogy efelé kell fordulni, ez volt, ami elindította bennem. Aztán láttam, hogy a magyar nyelvtudomány általam egyik legtöbbre becsült alakja, Benkő Loránd az 1990-es évektől jóformán nem volt hajlandó mást írni, csak nevekről írt dolgozatokat. Akkor már tudtam, hogy jófelé járok, mert Benkőt követni csak jó dolgot hozhat. Előttem neki – Bárczival együtt – hatalmas volt a tekintélye mindig is. Ilyen módon alakult tehát az érdeklődésem, ezek alatt a hatások alatt.

Az utolsó kérdésünk, hogy van-e olyan helynév, amely kifejezetten a szívéhez nőtt?

Persze hogy van! Hát hogyne lenne? Én pápai vagyok, ahogy mondtam, de az anyai nagyszüleim Tapolcafőn éltek. Az a szomszéd falu a Bakony felé, a Bakony lábánál; hét kilométerre van. Oda gyerekkoromban rengeteget jártam ki, mikor már egyedül mehettem, bicikliztem a nagyapámhoz stb. Ez egy nagyon szép falu. Sajnos ma már nincs meg az, ami igazán gyönyörűvé tette, a templom aljában a falu közepén egy vadregényes környezetben fakadó forrás, a Tapolca-pataknak a forrása. Ez olyannyira szép, hogy Jókai – aki Pápán is tanult abban az időben, mikor Petőfi ott volt (1841–1842-ben) – később regényeiben megörökítette ezt, tehát őt is megfogta. Szóval Tapolcafőhöz ilyen módon kötődtem, ezért a szakdolgozatomban ennek a településnek a helyneveivel kezdtem foglalkozni. Ez egy picike falu. Az volt az első tanulság, hogy egy egész szakdolgozat, sőt egy doktori értekezés is kijön egy ilyen kicsi falunak a helynévtörténetéből. És mindig, egész pályámon ez maradt az a vonatkozási pont, a kályha, amelyhez vissza lehet térni, ahonnan ki lehet indulni. Ebben vannak olyan nevek, mint a Döbrés, amelyről írtam egy etimológiát annak idején, egy kitekintést, hogy milyen nevekben lehet benne az alapjául szolgáló szó. Vagy egy másik, az első etimológiám, ami megjelent, a Kalapács. Ez is egy helynév ott, és persze nem közvetlenül a szerszámhoz kötődik, ahogy elsőre gondolható. Ez a Magyar Nyelvben [egy rangos magyar nyelvtudományi szakfolyóiratban – a szerk.] jelent meg egyébként, és akkor még fizettek is a publikációkért: valami száznyolcvan forintot kaptam ezért. Annyit, amennyiért körülbelül egy kalapácsot lehetett kapni. Sajnos nem annyit, amennyiért a valódi Kalapácsot. Ez ugyanis annyit jelentett, hogy ’kalapácsmalom’, vagyis tulajdonképpen egy malomfajtát, amelyben kalapácsok törő-zúzó funkcióval léteztek, gubacsapók használták stb. Jó lett volna, ha annyit kapok, amennyiért malmot lehet venni, de sajnos ilyen szerencsém nem volt. De még sorolhatnék egy-kettőt a nevek közül, például a Bogács-ot. Ez a helynévanyag volt az első szerelem; annak azért van valami kiemelt jelentősége. Ezek az első ilyen, általam tudományosan megismert, megfejtett nevek voltak; ezek állnak hozzám a legközelebb máig is.

 

2024.jan.08.
Írta: Névállomás komment

Így vezet minket az orrunknál fogva Anonymus: A Gesta Hungarorum személynévalkotásai

Szerző: Kovács-Sipos Bíbor Klára

Ha „régi magyar” személynevekre gondolunk, eszünkbe juthat az igen népszerű Zalán, néhányaknak esetleg a ritka Csepel vagy Ete is. De vajon valóban léteztek ezek a nevek az ezer évvel korábbi magyar névanyagban?

A honfoglalás leghosszabb leírása Béla király íródeákjától származik, akit névtelensége miatt – mivel csupán P. magiszterként hivatkozik magára – Anonymusként szoktunk emlegetni. Történetírói művében, a Gesta Hungarorumban 57 fejezeten keresztül beszéli el a Kárpát-medence meghódításának történetét. Ez a mi szempontunkból azért érdekes, mert a napjainkban használt vagy felelevenített régi magyar személynevek jó része ebből a műből származik. Arra azonban csak a 20. század folyamán kezdtek rájönni a kutatók, hogy Anonymus a geszta cselekményének jelentős részét, valamint a szereplőket – s szükségszerűen a neveiket is – alkotói fantáziája segítségével hozta létre. A következőkben vizsgáljuk meg az íródeák leggyakrabban használt névalkotási módszerét Anonymus egyik legjelentősebb kutatója, a nyelvész Benkő Loránd tanulmánya alapján (1998).

anonymus.JPG Anonymus szobra. Ligeti Miklós alkotása (Forrás: Wikipédia)

A gesztában többször is olvasunk arról, hogy valamely jelentős esemény (csata, várépítés) következtében egy adott személyről neveztek el egy területet a honfoglaló magyarok. Ha a geszta neveit összevetjük más középkori történetírói munkákkal, azt találjuk, hogy több névadó személy egyedül Anonymusnál fordul elő, egyéb forrás nem őrizte meg a létezésük nyomait. Ilyen esetekben arra gyanakodhatunk, hogy nem történelmileg hiteles személyekről van szó. 

Ha azonban megvizsgáljuk a Gesta Hungarorum (kutatók által kikövetkeztetett) keletkezési idejének, azaz a 13. századnak a helyneveit, akkor újra meg újra felbukkannak köztük a geszta szereplőinek nevei. Anonymus valójában keveset tudhatott a honfoglaló magyarok és ellenfeleik személyneveiről, hiszen nem maradtak fenn hazai feljegyzések e több évszázaddal korábbi időszakból. Ellenben a szerző kiválóan ismerhette saját korának helyneveit. Egyik leggyakrabban használt névalkotási módszere tehát abban áll, hogy korának helyneveit vetíti vissza a honfoglalás korába, így hozza létre a geszta szereplőinek személyét és neveit. Számolt ugyanis azzal a gyakori névadási móddal, amikor bizonyos helynevek, például települések, földrajzi egységek nevei személynevekből keletkeznek (újkori példák erre a Lillafüred, Viktória-vízesés). Mivel az olvasók számára a gesztában említett helynevek eredete már elhomályosult, könnyebben elhihették, hogy egy-egy helyet egy régen valóban élő, jeles személyről neveztek el. 

gesta_hungarorum_anonymous.jpgRészlet Anonymus Gestájából (Forrás: Wikipédia)

Egyszerűen összefoglalva a következő módon tudjuk ábrázolni Anonymus ezen névadási módszerét: az ismert személynév → helynév névadási összefüggést megfordítva középkori helynév → honfoglalás kori személynév módszert alkalmaz. Nézzünk néhány példát a szerző helynevekből alkotott személyneveire! 

Napjaink népszerű keresztneve a Zalán. Ez a név a Gesta Hungarorumban szerepel először, a magyarok egyik ellenségének, a bolgárok vezérének a neve. Székhelye Titelnél, a Zoloncaman (azaz Szalánkemén) révnél volt, ahol a Tisza a Dunába torkollik. Ezeket a gesztabeli információkat a valósággal összevetve azt láthatjuk, hogy Titel és Szalánkemén ma is létező vajdasági települések, Zalán viszont feltehetőleg nem történelmi hitelességű személy, alakja nem fordul elő más forrásban. Maga a személynév valószínűleg nem volt használatos sem Anonymus korában, sem a honfoglalók idejében – legalábbis nincs nyoma a fennmaradt forrásokban (krónikákban, oklevelekben, kódexekben stb.). A név tehát teljes mértékben P. mester névalkotása lehet, mégpedig a Szalánkemén név előtagjából képezve. A szerző a megfordított névadási logika szerint azzal magyarázza a fontos átkelési pont elnevezését, hogy egykor itt táborozott Zalán bolgár hadvezér (Benkő 1998: 19). A név a 19. század elején vált ismertebbé a honfoglalási epika felvirágzásával, Anonymus művének 18. századi újrafelfedezését követően. Vörösmarty Mihály 1825-ben megjelent eposzának, a Zalán futásának a magyarokkal szembenálló hőse is ezt a nevet viseli. A név újkori olvasata érdekes helyesírás-történeti jelenség is egyben: a szókezdő hangot Anonymus z betűvel jelölte, ez a középkori írásmód szerint az [sz] hangot takarta. A gesztát olvasó romantikus szerzők számára azonban a z betű már a [z] hangot jelölte, a névhasználatban ezért terjedt el a Szalán helyett a Zalán.

stari_slankamen1.jpgKilátás a Dunára Szalánkemén várából (Forrás: Wikipédia)

Nézzünk most egy másik példát! Bizonyára sokan ismerik különféle mondákból a Budapesttől délre található nagy sziget, Csepel nevének eredetét. A történet szintén Anonymustól ered: Árpád vezér „lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig.” (44. fejezet.) Arra, hogy Anonymus korában használatos lett volna személynévként a Csepel, szintén nem nyújt bizonyítékot a fennmaradt források több ezer adatot tartalmazó személynévanyaga, így kimondhatjuk, hogy Árpád fejedelem lovászának nevét (és egyébként személyét is) nagy valószínűséggel a szigeten található, azonos nevű település nevéből alkotta meg a szerző (Benkő 1998: 17).

csepel-sziget_a_lazar_terkepen_1528_elott.jpgA Csepel-sziget az 1528 előtt készült Tabula Hungariae-n (Forrás: Wikipédia)

Utolsó, itt említendő anonymusi nevünk a fentiekhez hasonlóan a mai keresztnévanyagban is megtalálható: Ete a gesztában Ond vezér fia, nemzetségük a Kárpát-medence meghódítása után „a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig” kapott területet. Ete itt egy erős földvárat épített fel, amelyet az oda települő szlovénok a „maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek”. (40. fejezet.) A 13. századból találunk adatokat egy Alpár környékén fekvő Ethey, Ete nevű helyről (Gy. I: 895), akár ez is ihlethette az Ete név megalkotását. Anonymus korában ezen a vidéken a Kalán nemzetség volt földbirtokos, nem meglepő tehát, hogy a gesztabeli Ete is a Kalán nemzetség tagja. A helynévi inspiráció mellett az is feltételezhető, hogy a 12–13. században használt Etey (PRT. X: 504), Ethęius (DHA. 383) személynevek is befolyásolhatták a honfoglaló vitéz nevének létrehozását (Benkő 1998: 21–22).

Összefoglalva, a geszta szerzője kevés ismerettel rendelkezhetett a honfoglalás korának Kárpát-medencei személynévanyagáról, ellenben nagyon jól ismerte korának helyneveit. Személyneveinek többségét ezeket felhasználva alkotta meg, a személynévből lett helynév jelenséget kihasználva. Mivel a kortársai és a későbbi korok olvasói ismerték ezeket a helyneveket, névadóik, a geszta szereplői is történelmileg hiteles(ebb)ként tűnhettek fel előttük. Anonymus ezen névadási módszerének precizitása olyan mértékben megtévesztette az utókort, hogy a nevek történetét nem ismerők, illetve az Anonymusszal nem foglalkozók még a 21. században is ezerévesnek tekintenek olyan személyneveket, amelyek valójában egy nagy fantáziával megáldott íródeák leleményei.

Felhasznált irodalom

Benkő Loránd 1998. Helynév-személynév-történés korrelációjának szerepe P. magiszter munkamódszerében. In: Uő, Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Akadémiai Kiadó, Budapest. 11–27.

DHA. = Diplomata Hungariae antiquissima. Accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia 1. Ab anno 1000 usque ad annum 1196. Edendo operi praefuit Georgius Györffy. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.

Gy. = Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1–4. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963–1998. 

Pais Dezső 1975. Anonymus: Gesta Hungarorum. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről.Fordította és jegyzetekkel ellátta Pais Dezső. A bevezetőt írta, a jegyzeteket kiegészítette és a térképet tervezte Györffy György. Magyar Helikon, Budapest.

PRT. = A pannonhalmi Szent Benedek-rend története 1–12/B. Szerk. Erdélyi László – Sörös Pongrác. Szent-István-Társulat, Budapest, 1902–1916.

 

süti beállítások módosítása