Szerző: Kovács-Sipos Bíbor Klára

Sokunk számára a nyár elmaradhatatlan része a balatoni kikapcsolódás, akár több hétre, akár csak egy hétvégére megyünk is üdülni a „magyar tengerhez”. A vonaton vagy a kocsiban ülve sorra látjuk elsuhanni a különböző településnév-táblákat, és számoljuk, hogy hány városon kell még keresztülutaznunk, amíg megérkezünk a célpontunkhoz. De vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy honnan eredhetnek ezek a jól ismert balatoni településnevek? Tartsatok velünk nyári cikksorozatunkban, melyből megismerhetitek néhány Balaton környéki településnév etimológiáját és egyéb, hozzájuk kapcsolódó névtani és nyelvtörténeti érdekességeket!

Kék Hullám, Aranypart, Napfürdő, Jégmadár, Helikon, Vizipók – néhány vonat neve, amelyek az ország különböző pontjairól a Balaton felé repítenek minket. Ha szeretnél többet megtudni a hazai és környező országokbeli vonatok elnevezéseiről, ezt a cikket ajánljuk figyelmedbe! (forrás: iho.hu)

Az északi part egyik gyöngyszeme Balatonfüred. Nevének eredete első ránézésre egyértelműnek tűnhet, hiszen híres balatoni fürdőhelyről van szó. A Veszprém vármegyében található város neve már 1211-ben feltűnik Fured alakban egy, a tihanyi apátság birtokait összeíró oklevélben. A -füred utótag azonban a látszat ellenére nem a fürdőhelyre utal, hanem a fürj madárnév für ~ fűr alakváltozatából képzett szó, amely ’fürjes’-t jelent. Az eredeti jelentés idővel elhomályosult, és a nyelvérzék a fürdő szócsaládjába tartozónak érzékelte a savanyúvízforrásairól és fürdőtelepeiről ismertté vált város nevét. Ennek a későbbi átértelmezésnek a hatását mutatják a Balatonfüred mintájára létrehozott Lillafüred, Mátrafüred és Tátrafüred településnevek, amelyekben az utótag már valóban a hely fürdő voltára utal (FNESz. Balatonfüred).

Savanyúvízforrás a balatonfüredi Erzsébet Szanatórium előtt, 1938 (forrás: Fortepan)

Tihany nemcsak a levendulatermesztéséről, visszhangjáról, az apátság jellegzetes kéttornyú templomáról és gyönyörű kilátásáról nevezetes, de történelmi és nyelvtörténeti jelentőséggel is bír. Hozzá köthető ugyanis a Tihanyi Bencés Apátság 1055-ben született alapítólevele, amely a legkorábbi, eredetiben fennmaradt hazai nyelvemlékünk. Ezen belül szórványemlékként kategorizáljuk, ami azt jelenti, hogy egy idegen nyelvű (jelen esetben latin) szövegben magyar szavak (főként hely- és személynevek) szerepelnek. Ebben az oklevélben található az első fennmaradt magyar nyelvű mondattöredék is: feheruuaru rea meneh hodu utu rea ’Fehérvárra menő (azaz Fehérvár felé vezető) hadútig’. Az alapítólevél szórványai között szerepel a tichon név is, amely végső soron egy görög eredetű keresztnévből származik, vagyis a személynévből keletkezett helynevek táborát erősíti. A görög mitológiai alaknak, Tükhónnak (Tükhé sorsistennő párjának) a neve személynévként elterjedt volt a korai görög kereszténységben; például Ciprusi Szent Tükhón, Amathusz püspöke is ezt a nevet viselte. A név jelentése ’(aki) célba ért’, azaz ’sikeres, szerencsés, boldog’. A Tichon férfinév az ortodox szláv közösségekben is elterjedtté vált, számos ilyen nevű szentet tisztelnek (Szentgyörgyi 2010). (A név – különböző alakváltozataiban – ma is több magyarországi kisebbség, például a bolgár, horvát, ruszin, szerb, ukrán nemzetiség hivatalos utónévlistájában is az anyakönyvezhető nevek között szerepel.) Régészeti kutatások bizonyítják (pl. Cholnoky 1935, Csemegi 1948, H. Tóth 1999), hogy a Tihanyi-félszigeten az I. András alapította bencés apátság előtt görögkeleti vallású bazilita szerzetesek éltek. Ők valószínűleg görög és szláv etnikumúak voltak, ezzel magyarázható a monostoruk ortodox védőszentről való elnevezése. A monostor neve idővel metonimikusan átterjedt a körülötte fekvő településre, illetve az egész félszigetre is. A Tihany név különféle hangváltozások útján nyerte el mai alakját: az első magánhangzó, az ü hang i-vé vált, az o > a hangváltozás az ún. nyíltabbá válás eredménye, a szóvégi n pedig ny hanggá palatalizálódott (Szentgyörgyi 2010).

Tihanyi látkép (forrás: Pixabay)

Következő állomásunk Szigliget, melynek neve két szó összetételéből keletkezett. Előtagja a szeg, melynek jelentése ’sarok, szeglet, zug’, utótagja pedig a ’kisebb erdő’ jelentésű liget. Az elnevezés a település környezeti adottságaira utal, ugyanis egy hegyen kiszögellő ligetnél, erdőnél helyezkedik el. Ugyanezen etimológia alapján keletkeztek a borsodi Szögliget és a Somogy vármegyei Szegerdő településnevek is. Talán a hasonló hangzás sejteti, hogy valamilyen kapcsolat található a Szigliget és a budapesti Zugliget név között is. A fővároshoz tartozó erdős terület eleinte a német Sauwinkel (’Disznózug’) nevet viselte, feltehetően azért, mert itt makkoltatták a budai polgárok a disznóikat, vagy mert ez volt a vaddisznók kedvelt tartózkodási helye. Ezzel egyidőben a szintén német Auwinkel is használatos volt a völgymedence megnevezésére. E nevet a 19. században először tükörfordítással Ligetzug-ra, majd – valószínűleg a balatoni Szigliget mintájára – Zugliget-re változtatták (FNESz. Szigliget, Zugliget).

A szigligeti vár (forrás: Adobe Stock)

Gyenesdiás egyike azoknak a Balaton környéki településeknek, amelyek két község egyesítéséből jöttek létre (Vonyarcvashegy is ilyen). Gyenes és Diás a 19. század közepén egyesült. A Gyenes név személynévi eredetű, a Dénes egyik, a középkori magyarban kialakult, majd a 15. századra elavult változata, s feltehetően a helység egykori birtokosának neve volt eredetileg (FNESz. Gyenesdiás). Maga a Dénes görög eredetű: Dionüsziosz isten nevére vezethető vissza, amelyet latin közvetítéssel vettünk át, Dyonisius alakban. Ezt a nevet később (különböző hangváltozások révén) Dienes ~ Diénes alakban használták, ebből jött létre a ma már inkább családnévként ismert (de keresztnévként is anyakönyvezhető) Gyenes és a széles körben ismert, gyakori  Dénes név (KnE. Dénes). A Gyenesdiás név második tagja, a Diás a dió növénynév ma már (a köznyelvben legalábbis) nem élő dia tőváltozatából keletkezett -s melléknévképzővel. Az elnevezést valószínűleg a helyi természeti vagy mezőgazdasági jellemzők motiválhatták, ami más Balaton környéki településnevek esetében is jellemző volt (lásd még pl. a Balatonalmádi, Balatonszőlős, Balatonfenyves neveket) (FNESz. Gyenesdiás).

Gyenesdiás madártávlatból (forrás: gyenesdias.info.hu)

Keszthely méltó viselője „a Balaton fővárosa” címnek, hiszen a Keszthelyi-öböl mesés látványa mellett a városban is úton-útfélen szemtanúi lehetünk a helység gazdag történelmi múltjának. A város környéki régészeti ásatások alapján kiderült, hogy a város környéke már időszámításunk előtt is lakott volt, később pedig, a pannóniai provincia időszakában több római villa és erődítmény is épült ezen a területen, például a fenékpusztai erőd (Fenékpuszta nevének etimológiájáról ebben a cikkünkben írtunk). A régészek azt is megállapították, hogy a 9. században, a honfoglalás korában avarok és különböző szláv népcsoportok lakták a vidéket (Kenéz 2014). Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a Keszthely név alapja a latin castellum (’vár, kastély, erőd’) szóból származó szláv Kostel ’erőd, templom’ jelentésű földrajzi köznév. A városnak tehát a honfoglalás előtti szláv lakosok adhattak nevet, a névadás motivációja pedig egy, a területen álló erődítmény lehetett. A történeti források arra utalnak, hogy a betelepülő magyarok nem adtak új nevet a városnak, hanem átvették a már meglévőt (1247-ben Keztel, 1409-ben pedig Kezthel alakban is lejegyezték; ekkoriban a z betű sz hangot is jelölhetett). A név szláv jelentése idővel elhomályosulhatott a szláv nyelveken nem beszélő magyarok számára, és mivel a szóvégi -hel hangzása hasonlít a magyar településnevek jellemző utótagjának számító -hely-re (például Hódmezővásárhely, Szombathely, Sátoraljaújhely), a beszélők ennek analógiájára kezdhették el használni a mai Keszthely nevet (FNESz. Keszthely). Ez a jelenség az úgynevezett népetimológia, amikor a beszélők egyes idegen nyelvű, általuk nem értett szavaknak – általában a hangalak kisebb-nagyobb módosításával – (új) értelmet adnak. Népetimológiával persze nemcsak helynevek, hanem családnevek is keletkezhetnek, mint azt korábbi cikkünkben bemutattuk.

Római kori erőd romjai Fenékpusztán (forrás: keszthely.hu)

A cikk folytatásában további balatoni településnevek eredetéről olvashattok majd.

Hivatkozott irodalom

Cholnoky Jenő 1935.  Tihany földrajza. In: Cholnoky Jenő – Viski Károly – Erdélyi László, Tihany. A Balatoni Társaság Könyvtára 1. Athenaeum, Budapest. 15–42.

Csemegi József 1948. A tihanyi barlanglakások. Archeológiai Értesítő 3/7–9: 398–402.

FNESz. = Kiss Lajos, Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.

Kenéz Árpád 2014. Keszthely-Fenékpuszta római kori régészeti-növénytani leleteinek feldolgozása, különös tekintettel az egykori környezeti állapot jellemzésére. Disszertáció. Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő.

KnE. = Fercsik Erzsébet – Raátz Judit 2009. Keresztnevek enciklopédiája. A leggyakoribb női és férfinevek. A Magyar Nyelv Kézikönyvei 16. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Szentgyörgyi Rudolf 2010. A Tihanyi alapítólevél görög helynevei. Magyar Nyelv 106: 295–307.

H. Tóth Imre 1999. Cirill és Metód a Kárpát-medencében. Vigilia 64: 821–826.