Szerző: Kéri Jázmin Sára

A nevünk nem csak megkülönböztető jel: jelentésrétegeket hordoz, identitást és pozíciót is teremthet. Ebből következőleg az álnév sem csak rejtőzködésre szolgálhat: segítségével új szerepbe is lehet lépni, új nézőpontból lehet megszólalni. Az álnévhasználat régi gyakorlat, amely egyaránt jellemző a művészetben, a politikában és napjainkban a digitális világban is.

Ebben a cikkben az álnevek szerepét fogom bemutatni három különböző kontextusban: a posztmodern irodalomban, a 20. századi politikai mozgalmakban, különösen az orosz forradalmároknál, valamint a 21. századi digitális tanulási környezetekben.

Az álnevek mint maszkok az irodalomban

Az álnevek az irodalomban a kezdetek óta jelen vannak, de a posztmodern irodalomban különös jelentőséget kaptak: nem csupán a szerző kilétének elrejtését szolgálják, hanem szövegszervező poétikai elvként is működnek. Németh Zoltán (2009) szerint a posztmodern magyar irodalomban a szerzői név maszkká, egyfajta fiktív konstrukcióvá vált. Ez lehetővé teszi az identitásjátékot, az imitációt (azaz utánzást) és az intertextuális utalásrendszerek létrehozását, vagyis más szövegek megidézését, köztük és a saját szöveg közt valamiféle sajátos kapcsolatrendszer kialakítását.

Klasszikus példa a Psyché (1972) című kötet, mely állítólag egy 18–19. századi, valójában azonban kitalált női szerző, Lónyay Erzsébet verseit és leveleit „közli”. A mű valódi szerzője Weöres Sándor. A kötet szándékosan valósághű: archaikus nyelvezetével, korabeli valós személyek alakjának a szövegvilágba való beemelésével és az utószóval egy historizált világot imitál, amelyben a fiktív szerző valósként jelenik meg. Hasonló eljárást alkalmazott Baka István is, aki Sztyepan Pehotnij néven alkotott „orosz” verseskötetet. A maszkszerű név itt is nyelvi és kulturális imitációvá alakul, ezáltal új poétikai tér teremtődik.

Weöres Sándor

Ez a maszkszerűség nemcsak egy-egy szerephez, hanem egész alteregórendszerekhez is kapcsolódhat. Parti Nagy Lajos álnevet viselő alteregói (Sárbogárdi Jolán, Dumpf Endre stb.) ironikus funkciót töltenek be, míg Kovács András Ferenc többnyelvű alteregói (Jack Cole, Kavafisz stb.) jól látható nyelvi játékként működnek.

Az álnév tehát az irodalmi identitás rétegzettségének, sokféleségének megtestesítője. (Németh 2009: 78–84). Emellett további funkciókat is betölthet. Jó példa erre, hogy több 19. századi írónő férfinéven publikált (pl. George Eliot, George Sand), mivel úgy vélték, így nagyobb eséllyel fogadják el őket komoly szerzőként. Más esetekben az író nemének a névből való eltüntetése volt a cél, mint J. K. Rowling esetében, aki kezdőbetűkkel jelenítette meg nevét a Harry Potter-köteteken. Az álnév lehetőséget nyújt különböző műfajok kipróbálására is: Agatha Christie például Mary Westmacottnéven romantikus regényeket írt, J. K. Rowling pedig Robert Galbraith néven jelentette meg krimijeit.

Álnevek a politikában

A politikában az álnévhasználat általában praktikus célt szolgál. Ez lehet a leleplezés elkerülése, esetleg titkos szervezkedések védelme. Steven A. Grant (2020) tanulmánya szerint viszont a 19–20. század orosz forradalmárai számára az álnevek ennél sokkal többet jelentettek. Lenin, Trockij és Szálin nem csak védekezésképpen választottak álneveket: e nevek a politikai identitásuk részévé váltak. Grant megkülönbözteti a belső („nom de guerre”) és a külső („nom de plume”) körökben használt álneveket. Az előbbieket a szervezeti tevékenységek során, az utóbbiakat a nyilvános publikációkban használták.

Lenin és Trockij

A névválasztás gyakran szimbolikus jelentéssel bírt, hiszen ezek az álnevek utalhattak erényekre, példaképekre, de eszmékhez való viszonyokra is. Trockij (Lev Davidovics Bronstein) például egy börtönőr nevét vette át, Vlagyimir Iljics Uljanov pedig Lenin néven vált ismertté. Az elnevezés eredete többféleképpen magyarázható, de az biztos, hogy új politikai márkát teremtett.

Az álnevek gyakran keresztnevekké váltak, amelyek meghatározták viselőjüknek retorikáját és történelmi szerepét is. Az álnév ezáltal nemcsak eltakart, hanem helyettesített is: új személyiséget hozott létre (Grant 2020: 298–320).

Álnév az online tanulásban

A digitális világ újfajta álneveket és ezek használatára új motivációkat hozott. Terumi Miyazoe és Terry Anderson (2011) kutatása szerint a blended learning (a hagyományos és online oktatás ötvözete) során a diákok gyakran használtak álneveket online fórumokon és blogfelületeken. Az álnév ebben a kontextusban nem a megtévesztést, elbújást, esetleg irodalmi játékot szolgálja, hanem az önkifejezést, az identitás szabályozását segíti.

A kutatás azt mutatta ki, hogy a tanulók szívesebben vesznek részt vitákban, ha nem a valódi nevükkel lépnek be. Érdekes, hogy sok nő nem semleges vagy női álnevet, hanem férfinevet választott, amivel valószínűleg az elfogadást és az érveik komolyan vételét igyekeztek elősegíteni. Az álnév itt tehát a társadalmi egyenlőtlenség ellensúlyozásának egyik eszköze (akárcsak a már említett, férfinéven publikáló női írók esetében), de egyben lehetőséget nyújt új megszólalási formák kipróbálására is.

Az online térben az identitás nem rögzített: bármikor változtatható, alakítható. Az álnevek így szabadságot adnak, ugyanakkor felvetik az etikusság, hitelesség és felelősség kérdéseit is (Miyazoe–Anderson 2011: 175–187).

Álnevek a három világban

Az álnévhasználat célja mindhárom területen másként alakul, mégis felismerhetők hasonlóságok. A posztmodern irodalomban az álnév elsősorban poétikai funkciót tölt be. Egy író új szerzői szerepeket hozhat létre, kitalált szerzői identitások mögé bújva adhat ki műveket. Az álnév szerepe itt nem feltétlenül az elrejtés, hanem egyfajta játék: lehetőséget ad arra, hogy egy szöveg új kontextusokban is értelmet kapjon. Ezzel szemben a 20. századi politikai mozgalmakban az álnevek használata inkább stratégiai indíttatású volt. A politikai álnevek elsősorban a rejtőzködést, az üldözés elkerülését szolgálták, de hamar egy új identitás megalkotásának eszközeivé is váltak. Egy jól megválasztott álnév politikai márkává is válhatott. A digitális világban, ezen belül a digitális tanulási környezetekben az álnevek funkciója részben hasonlít az irodalmi, részben a politikai használathoz, ezeket sajátos módon ötvözi. Itt az álnevek a megszólalás biztonságát és szabadságát teremtik meg, különösen azok számára, akik valamilyen oknál fogva nehezen szólalnak meg nyilvánosan. Ugyanakkor e nevek lehetőséget adnak arra is, hogy a felhasználók új szerepeket próbáljanak ki, társadalmi előítéletek nélkül. A digitális álnevek így egyszerre nyújtanak védelmet és segítik elő az önkifejezést.

Az álnévhasználat tehát sokkal több, mint egyszerű rejtőzködés: a különböző kontextusokban különböző szerepet vagy szerepeket tölthet be. Lehet önkifejezés, szerepváltás, stratégiai vagy tanulási eszköz. A posztmodern irodalom játékteret lát benne, a 20. századi orosz politikai mozgalmak identitást alapoztak meg vele, a digitális világ pedig a biztonságos megszólalás lehetőségét biztosítja. A három terület összevetése is azt mutatja, hogy egy álnév nem csupán formai kellék, hanem jelentéssel is bír. Hatással van a megszólalásra, egy mű értelmezésére és politikai mozgalmakra is.

Németh Zoltán (2013) találó megfogalmazása szerint minden egyes szerzői név egyben álnév is, hiszen az irodalmi szöveg gyakran fikciós keretek között működik, akkor is, ha valós név áll mögötte. A név tehát egyfajta maszk. Nem azért, mert megtéveszt, hanem azért, mert új identitásokat, új olvasati lehetőségeket nyit meg. Ez a gondolat a politikai és digitális terekre is érvényes, hiszen egy álnév minden esetben eszköz, amellyel új szerepek, jelentések, akár új világok is létrehozhatók. (Németh Zoltán 2013: 44) 

Hivatkozott irodalom

Grant, Steven A. 2020. Nomen est Omen. Onomastics and Russian Revolutionaries. The Slavonic and East European Review 98/2: 298–320.

Miyazoe, Terumi – Anderson, Terry 2011. Anonymity in Blended Learning. Who would you like to be? Journal of Educational Technology & Society 14/2: 175–187.

Németh Zoltán 2009. Szerzői név és maszk a magyar posztmodern irodalomban. Alföld 60/9: 78–84.

Németh Zoltán 2013. Álnév és névtelenség az irodalomban. Palócföld 59/4: 42–55.