Szerző: Kovács-Sipos Bíbor Klára

Ha „régi magyar” személynevekre gondolunk, eszünkbe juthat az igen népszerű Zalán, néhányaknak esetleg a ritka Csepel vagy Ete is. De vajon valóban léteztek ezek a nevek az ezer évvel korábbi magyar névanyagban?

A honfoglalás leghosszabb leírása Béla király íródeákjától származik, akit névtelensége miatt – mivel csupán P. magiszterként hivatkozik magára – Anonymusként szoktunk emlegetni. Történetírói művében, a Gesta Hungarorumban 57 fejezeten keresztül beszéli el a Kárpát-medence meghódításának történetét. Ez a mi szempontunkból azért érdekes, mert a napjainkban használt vagy felelevenített régi magyar személynevek jó része ebből a műből származik. Arra azonban csak a 20. század folyamán kezdtek rájönni a kutatók, hogy Anonymus a geszta cselekményének jelentős részét, valamint a szereplőket – s szükségszerűen a neveiket is – alkotói fantáziája segítségével hozta létre. A következőkben vizsgáljuk meg az íródeák leggyakrabban használt névalkotási módszerét Anonymus egyik legjelentősebb kutatója, a nyelvész Benkő Loránd tanulmánya alapján (1998).

 Anonymus szobra. Ligeti Miklós alkotása (Forrás: Wikipédia)

A gesztában többször is olvasunk arról, hogy valamely jelentős esemény (csata, várépítés) következtében egy adott személyről neveztek el egy területet a honfoglaló magyarok. Ha a geszta neveit összevetjük más középkori történetírói munkákkal, azt találjuk, hogy több névadó személy egyedül Anonymusnál fordul elő, egyéb forrás nem őrizte meg a létezésük nyomait. Ilyen esetekben arra gyanakodhatunk, hogy nem történelmileg hiteles személyekről van szó. 

Ha azonban megvizsgáljuk a Gesta Hungarorum (kutatók által kikövetkeztetett) keletkezési idejének, azaz a 13. századnak a helyneveit, akkor újra meg újra felbukkannak köztük a geszta szereplőinek nevei. Anonymus valójában keveset tudhatott a honfoglaló magyarok és ellenfeleik személyneveiről, hiszen nem maradtak fenn hazai feljegyzések e több évszázaddal korábbi időszakból. Ellenben a szerző kiválóan ismerhette saját korának helyneveit. Egyik leggyakrabban használt névalkotási módszere tehát abban áll, hogy korának helyneveit vetíti vissza a honfoglalás korába, így hozza létre a geszta szereplőinek személyét és neveit. Számolt ugyanis azzal a gyakori névadási móddal, amikor bizonyos helynevek, például települések, földrajzi egységek nevei személynevekből keletkeznek (újkori példák erre a Lillafüred, Viktória-vízesés). Mivel az olvasók számára a gesztában említett helynevek eredete már elhomályosult, könnyebben elhihették, hogy egy-egy helyet egy régen valóban élő, jeles személyről neveztek el. 

Részlet Anonymus Gestájából (Forrás: Wikipédia)

Egyszerűen összefoglalva a következő módon tudjuk ábrázolni Anonymus ezen névadási módszerét: az ismert személynév → helynév névadási összefüggést megfordítva középkori helynév → honfoglalás kori személynév módszert alkalmaz. Nézzünk néhány példát a szerző helynevekből alkotott személyneveire! 

Napjaink népszerű keresztneve a Zalán. Ez a név a Gesta Hungarorumban szerepel először, a magyarok egyik ellenségének, a bolgárok vezérének a neve. Székhelye Titelnél, a Zoloncaman (azaz Szalánkemén) révnél volt, ahol a Tisza a Dunába torkollik. Ezeket a gesztabeli információkat a valósággal összevetve azt láthatjuk, hogy Titel és Szalánkemén ma is létező vajdasági települések, Zalán viszont feltehetőleg nem történelmi hitelességű személy, alakja nem fordul elő más forrásban. Maga a személynév valószínűleg nem volt használatos sem Anonymus korában, sem a honfoglalók idejében – legalábbis nincs nyoma a fennmaradt forrásokban (krónikákban, oklevelekben, kódexekben stb.). A név tehát teljes mértékben P. mester névalkotása lehet, mégpedig a Szalánkemén név előtagjából képezve. A szerző a megfordított névadási logika szerint azzal magyarázza a fontos átkelési pont elnevezését, hogy egykor itt táborozott Zalán bolgár hadvezér (Benkő 1998: 19). A név a 19. század elején vált ismertebbé a honfoglalási epika felvirágzásával, Anonymus művének 18. századi újrafelfedezését követően. Vörösmarty Mihály 1825-ben megjelent eposzának, a Zalán futásának a magyarokkal szembenálló hőse is ezt a nevet viseli. A név újkori olvasata érdekes helyesírás-történeti jelenség is egyben: a szókezdő hangot Anonymus z betűvel jelölte, ez a középkori írásmód szerint az [sz] hangot takarta. A gesztát olvasó romantikus szerzők számára azonban a z betű már a [z] hangot jelölte, a névhasználatban ezért terjedt el a Szalán helyett a Zalán.

Kilátás a Dunára Szalánkemén várából (Forrás: Wikipédia)

Nézzünk most egy másik példát! Bizonyára sokan ismerik különféle mondákból a Budapesttől délre található nagy sziget, Csepel nevének eredetét. A történet szintén Anonymustól ered: Árpád vezér „lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig.” (44. fejezet.) Arra, hogy Anonymus korában használatos lett volna személynévként a Csepel, szintén nem nyújt bizonyítékot a fennmaradt források több ezer adatot tartalmazó személynévanyaga, így kimondhatjuk, hogy Árpád fejedelem lovászának nevét (és egyébként személyét is) nagy valószínűséggel a szigeten található, azonos nevű település nevéből alkotta meg a szerző (Benkő 1998: 17).

A Csepel-sziget az 1528 előtt készült Tabula Hungariae-n (Forrás: Wikipédia)

Utolsó, itt említendő anonymusi nevünk a fentiekhez hasonlóan a mai keresztnévanyagban is megtalálható: Ete a gesztában Ond vezér fia, nemzetségük a Kárpát-medence meghódítása után „a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig” kapott területet. Ete itt egy erős földvárat épített fel, amelyet az oda települő szlovénok a „maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek”. (40. fejezet.) A 13. századból találunk adatokat egy Alpár környékén fekvő Ethey, Ete nevű helyről (Gy. I: 895), akár ez is ihlethette az Ete név megalkotását. Anonymus korában ezen a vidéken a Kalán nemzetség volt földbirtokos, nem meglepő tehát, hogy a gesztabeli Ete is a Kalán nemzetség tagja. A helynévi inspiráció mellett az is feltételezhető, hogy a 12–13. században használt Etey (PRT. X: 504), Ethęius (DHA. 383) személynevek is befolyásolhatták a honfoglaló vitéz nevének létrehozását (Benkő 1998: 21–22).

Összefoglalva, a geszta szerzője kevés ismerettel rendelkezhetett a honfoglalás korának Kárpát-medencei személynévanyagáról, ellenben nagyon jól ismerte korának helyneveit. Személyneveinek többségét ezeket felhasználva alkotta meg, a személynévből lett helynév jelenséget kihasználva. Mivel a kortársai és a későbbi korok olvasói ismerték ezeket a helyneveket, névadóik, a geszta szereplői is történelmileg hiteles(ebb)ként tűnhettek fel előttük. Anonymus ezen névadási módszerének precizitása olyan mértékben megtévesztette az utókort, hogy a nevek történetét nem ismerők, illetve az Anonymusszal nem foglalkozók még a 21. században is ezerévesnek tekintenek olyan személyneveket, amelyek valójában egy nagy fantáziával megáldott íródeák leleményei.

Felhasznált irodalom

Benkő Loránd 1998. Helynév-személynév-történés korrelációjának szerepe P. magiszter munkamódszerében. In: Uő, Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Akadémiai Kiadó, Budapest. 11–27.

DHA. = Diplomata Hungariae antiquissima. Accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia 1. Ab anno 1000 usque ad annum 1196. Edendo operi praefuit Georgius Györffy. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.

Gy. = Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1–4. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963–1998. 

Pais Dezső 1975. Anonymus: Gesta Hungarorum. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről.Fordította és jegyzetekkel ellátta Pais Dezső. A bevezetőt írta, a jegyzeteket kiegészítette és a térképet tervezte Györffy György. Magyar Helikon, Budapest.

PRT. = A pannonhalmi Szent Benedek-rend története 1–12/B. Szerk. Erdélyi László – Sörös Pongrác. Szent-István-Társulat, Budapest, 1902–1916.