Szerző: Péteri Julianna

Folytatjuk a japán utónevekről szóló cikksorozatunkat, melynek előző része itt olvasható.

Hogyan változik Japánban a névdivat? 

A Meidzsi Jaszuda Életbiztosítási Vállalat (Meidzsi Jaszuda Szeimei Hoken Szógo Kaisa) 1912 óta nyilvántartja az ügyfelei családjában született gyermekek utónevét, és évenként közzéteszi a listát a személyes adatok feltüntetése nélkül. Ez az adatbázis ugyan nem fedi le a teljes japán lakosságot, de átfogó képet ad a névadási szokásokról, így a japán névtani kutatások alapjául szolgálhat.

Bár vannak inkább női és inkább férfinevek a japán nyelvben, nem kizárt, hogy egy név mindkét nemnél előfordul. Különböző kandzsival írva a Dzsun lehet női (純 ’ártatlanság’) vagy férfinév (潤 ’nedvesség, kedvesség’), míg a 智 olvasata férfi- (Szatosi, Szatoru stb.) és női névként (Csie, Szato, Tomo stb.) eltérő.

Férfinevek

A férfinevek esetében befolyásoló tényező lehet például az aktuális politikai helyzet. Japánban kétfajta időszámítás létezik: az egyik a nyugati, a másik a japán. A japán időszámítást az uralkodó regnálása alapján állapítják meg, amely külön nevet is kap. Így Josihito (ur. 1912–1926) uralkodása a Taisó-kor, Hirohitóé (ur. 1926–1989) a Sóva-kor, Akihitóé (ur. 1989–2019) a Heiszei-kor, Naruhitóé (ur. 2019-től) a Reiva-kor. Leginkább a Taisó- és Sóva-korban tapasztalható a korszaknév befolyása. A Taisó-korban (大正 taisó ’nagy igazságosság’) a 10 legnépszerűbb férfinév között több is előfordult, amely tartalmazta a 正 ‘igaz’ kandzsit (正一 Sóicsi ’igaz + első fiú’; 正二 Sódzsi ’igaz + második fiú’; 正三 Sózó ’igaz + harmadik fiú’; 正雄, 正夫, 正男 Maszao ’igaz + férfi/férj’; 正 Tadasi ’igaz’). A második világháború alatt a 勝 (Maszaru ’győzelem’) és az 勇 (Iszamu ’bátorság’) voltak a leggyakrabban adott nevek, majd a vesztes háború után egyre inkább a 誠 (Makoto ’hűség’) vált népszerűvé. A Sóva-korban (昭和 sóva ’tiszta, fényes + béke, nyugalom’), az 1920-as és 1940-es évek végén a 和夫 (Kazuo ’béke, nyugalom + férfi/férj’), az 1950-es években a 和彦 (Kazuhiko ’béke, nyugalom + fiú’), az 1980-as években a 和也 (Kazuja ’béke, nyugalom + [nyomatékosítás]’) gyakran adott nevek tartalmazták a kor második kandzsiját.

A japán utónevek nem szerinti meghatározását nemcsak a kandzsi jelentése, hanem jellegzetes végződések is segítik. A férfinevek esetében az 1950-es évekig gyakori volt az 夫, 男, 雄 (-o ’férj/férfi’) végződés, mint az látható a 義雄 (Josio ’logikus férfi’), 秀雄 (Hideo ’kiváló férfi’), 辰男 (Tacuo ’férfi sárkány’), 和夫 (Kazuo ’békés férfi’) nevekben. A 樹 (-ki ’fa’) végződés az 1970-es években volt népszerű, példa erre a 直樹 (Naoki ’egyenes fa’) és 秀樹 (Hideki ’kiváló fa’) gyakori előfordulása. 

Higashino Keigo japán regényíró neve kandzsival (bal oldalon) és latin betűkkel

Az 1980-as években sok fiú neve 也 (-ja [nyomatékosítás]) vagy 輔, 介 (-szuke ’segítség’) kandzsira végződött: divatos név volt a 和也 (Kazuja ’béke, nyugalom + [nyomatékosítás]’), 拓也 (Takuja ’nyílt + [nyomatékosítás]’), 達也 (Tacuja ’nyitott, támogató + [nyomatékosítás]’); 大輔, 大介 (Daiszuke ’nagy segítség’). 

1990 és 1997 között a 翔太 (Sóta ’szárnyal + vastag, nagy’) volt a legnépszerűbb férfinév. További 太, 大 (-ta/tai/dai ’vastag, nagy’) kandzsira végződő nevek még a 健太 (Kenta ’egészséges, erős + vastag, nagy’), 亮太 (Rjóta ’tiszta + vastag, nagy’), 雄大 (Júdai, Júta ’nagy férfi’). 

A 2000-es és 2010-es években a leggyakoribb végződések a 人, 斗, 翔 (-to ’ember/régi űrmérték/szárnyal’) kandzsik egyikéből kerültek ki. A 海斗 (Kaito ’tenger, óceán + régi űrmérték’) és 優斗 (Júto ’kiváló + régi űrmérték’) inkább a 2000-es években volt divatos, míg a 悠人 (Júto, Haruto ’állandóság + ember’) inkább a 2010-es években, a 大翔 (Hiroto, Haruto, Daito, Jamato ’nagy + szárnyal’) pedig majdnem 20 éve a leggyakoribb nevek között vannak.

Manapság már nem jellemző, de korábban egy családban a fiúk születési sorrendjét a nevükben szereplő szám is jelezhette: 浩一 Kóicsi ’sikeres + első’; 昭二 Akidzsi, Sódzsi ’tiszta, fényes + második’; 三郎 Szaburó ’harmadik fiú’. Ennek eltűnése, visszaszorulása elsősorban a születési ráta drasztikus csökkenése miatt történt, sok család csak egy gyermeket vállal.

Női nevek

A női neveket a 20. század elején még inkább hiraganával vagy katakanával jegyezték le. Egyrészt azért, mert a nők kevésbé voltak iskolázottak, és kevesebb kandzsit ismertek. Másrészt a hiraganát kezdettől fogva nőies írásnak tartották: a középkorban ugyanis a nők számára alakult ki ez a kínai írásjegyekhez képest egyszerűbb írásrendszer. Ezért ha ritkábban is, de még a 2000-es és 2010-es években is előfordultak a leggyakoribb nevek között hiraganával írottak (さくら Szakura ’cseresznye’; ひなた Hinata ’napos hely’). 1920-ig még szerepel a 10 legnépszerűbb név között katakanával írott (pl. ハル Haru ’tavasz’; ハナ Hana ’virág’; ヨシ Josi ’jó’), utána azonban nem találkozhatunk ezekkel. A női nevek gyakran fejeznek ki olyan tulajdonságokat, amelyek a japán kultúrában elvártak a nőktől, ezért gyakoriak a bölcsességgel, kedvességgel, csendességgel, tisztasággal, őszinteséggel kapcsolatos nevek.

A női nevek jellegzetes végződése, a 子 (-ko ’gyermek’) egészen 1985-ig a legnépszerűbb volt (貞子 Szadako ’tiszta gyermek’; 和子 Kazuko ’békés gyermek’; 恵子 Keiko ’áldott gyermek’; 智子 Tomoko ’bölcs gyermek’), jóllehet a Meidzsi-restauráció előtt -ko végződésű nevet csak nemesi származású nők viselhettek. (Egyes feltevések szerint a 子 kandzsi tekintélye Konfuciusz (孔子) tiszteletére utalhatott.) 

Az 1950-es évektől aztán fokozatosan növekedett a 美 (-mi ’szépség’) népszerűsége, de az előző kandzsival ellentétben ezt nem csak végződésként használták (美香 Mika ’szépség + illat’; 美紀 Miki ’szépség + történet, krónika’; 久美子 Kumiko ’örökké szép gyermek’). Bár nem érte el azt a népszerűségi szintet, mint korábban a -ko, egészen a 2000-es évekig volt -mi-re végződő az újszülötteknek adott leggyakoribb nevek között (愛美 Aimi, Azumi, Ami stb. ’szeretet, szerelem + szépség’). 

Az 1990-es években és a 2000-es évek első felében a jellegzetes végződés a 花/香 (-ka ’virág/illat’); például megjelent az 明日香 (Aszuka ’holnap + illat’), 彩香 (Ajaka ’festék + illat’), 彩花 (Ajaka, Icsika, Iroka, Szajaka ’festék + virág’), 優花 (Júka, Juka ’kedvesség + virág’) nevekben. 

A 2000-es évek második felében és a 2010-es években az eredeti jelentéstől jobban elvonatkoztatva, inkább a hangértékre koncentrálva sok újszülött nevében megjelent a 奈, 菜(-na ’gyümölcsfa/zöldség’) végződés. A nevek olvasata is többféle lehet a korábbiakhoz képest, amint az a 優奈 (Haruna, Masana, Juina, Júna, Juna ’kedvesség + gyümölcsfa’); 陽菜 (Akina, Hana, Haruna, Hina, Júna, Jóna, Jona, Runa ’nap, fény + zöldség’); 結菜 (Muszuna, Muna, Juina, Juna, Júna ’kötés + zöldség’) nevek esetében is tapasztalható.

Cikkünk folytatása itt olvasható!

Felhasznált irodalom

A Meidzsi Jaszuda Szeimei honlapja

Mori-Kolbe, Noriko 2020. Child Naming Practice and Changing Trends in Modern Japan. The Coastal Review: An Online Peer-reviewed Journal 11/1: Article 2.

Szómagyarázó

Szerző: Péteri Julianna

A nyelvi és kulturális különbségek miatt a japán személynevek jelentősen különböznek a nyugati nevektől. Az alábbi folytatásos cikk azt mutatja be, hogy milyen hagyományos névadási szokások vannak Japánban, és az elmúlt 30 évben hogyan vett új irányt az újszülöttek elnevezése.

Előzmények

A névadási szokások szempontjából nagy változást jelentett a Meidzsi-restauráció (1868), megkezdődött a japán állam nyugati mintákat követő modernizálása. A kormányzat mindenkitől megkövetelte, hogy bejegyeztessen egy vezeték- és egy utónevet. Korábban a különböző társadalmi rétegekben nagyon eltérő volt a névadási gyakorlat. A felsőbb osztálybeli férfiak felnőtté válásukkor ünnepség keretében új nevet kaptak, valamint a tanulmányokat folytató vagy írói, művészi pályára lépő előkelők is újabb nevekkel gazdagodtak. Ezzel szemben egy egyszerű földműves egész életében ugyanazt a nevet használta, amelyet születésekor kapott. Ezért a restauráció óta beszélhetünk egységes névhasználatról: az előkelő származásúaknak le kellett mondaniuk a többi nevükről. Példa erre a restauráció egyik vezéralakja, Szaigó Kicsinoszuke Takamori (1828–1877), aki ettől kezdve csak Szaigó Takamori volt, míg a földműveseknek, akiknek csak egy nevük volt, választaniuk kellett egy vezetéknevet.

A japán írásrendszerről röviden

A japán személynevek megismeréséhez ismernünk kell a japán írásrendszert, amely három részből tevődik össze:

• kandzsi
• hiragana
• katakana

A kandzsik a kínaiból átvett írásjegyek, amelyek nem hangokat, hanem szavakat jelölnek, és több olvasatuk is lehet (kínai és japán olvasat). Például a 白 (’fehér’) kiejtése szövegkörnyezettől függően lehet haku és bjaku (kínai olvasatok) vagy siro(i) és sira (japán olvasatok). A kandzsit kiegészítik még a hiragana (ひらがな) és a katakana (カタカナ) írásjegyek, amelyek szótagokat jelölnek. E két szótagírást összefoglaló néven kanának nevezzük. Mindkét rendszer ugyanazokat a szótagokat jelöli, de a funkciójuk eltérő. A hiragana használható mindenfajta japán szó írására, ezt tanulják meg először a kisgyermekek is írni-olvasni. Katakanával főként idegen (nem kínai vagy koreai) szavakat, kifejezéseket, külföldi neveket jegyeznek le.

Névkitűzők hiraganával. A felső sor nevei balról jobbra: Szajaka, Szajuri, Szajo, Sige, Sizu, Sinobu, Siho, Sú, Sun, Dzsun

A névadás jogi háttere

A családnyilvántartási törvény (koszeki-hó) értelmében (1948) a család minden újszülöttet köteles felvenni a családjegyzékbe egy vezeték- és egy utónévvel. Az utónévvel kapcsolatban nincsenek szigorú megkötések, nem egy előre meghatározott névlistából választanak nevet a szülők, mint például Magyarországon. A törvény meghatározza az utónevekhez használható kandzsik számát. Összesen 2999 kandzsi közül lehet választani, ezek közül 863 írásjegyet kifejezetten a személynevek írására tartanak fenn, 2136-ot pedig gyakran használnak más szavak lejegyzésére is. Az egy névhez használható kandzsik száma nincs meghatározva, de a leggyakoribbak az egy vagy két írásjegyből álló nevek. A kandzsi mellett hiraganával és katakanával is bejegyezhető az utónév.

    Ritkán, de előfordulhat, hogy a jogügyi hivatal nem hagy jóvá olyan utónevet bejegyzésre, amely eleget tesz a törvényben meghatározottaknak. Híres példa erre egy 1993-as eset, amikor egy pár a fiuknak az Akuma (悪魔 ’ördög’) nevet szerette volna adni, ezt azonban elutasították. Az eset nagy nyilvánosságot kapott, a közvélemény egy része elítélte a szülők névválasztását, mások semmi kifogásolhatót nem találtak benne. Hosszas tárgyalásokat követően a szülők beleegyeztek a névváltoztatásba, és az 亜駆 (Aku ’következő + futás’) nevet jegyeztették be gyermeküknek. Bár más írásjegyekkel, de végül hasonló hangzású nevet kapott a gyermek, mint amelyet eredetileg adni szerettek volna neki.

Mi befolyásolja a szülőket a gyermek nevének kiválasztásában, ha az utónevek száma ilyen kevéssé szabályozott?

Először is az a fontos nekik, hogy mit jelent az adott kandzsi, hány vonásból áll, és összhangban van-e a vezetéknévvel. Általában először a hangsort döntik el a szülők, és csak utána választanak hozzá írásmódot (kandzsi, hiragana vagy katakana). A Keiko névnek például 116-féle írásmódja létezik (恵子, 啓子, 圭子 stb.). Akadnak azonban olyanok is, akik először kiválasztják a kandzsi(ka)t, majd kitalálnak hozzá(juk) egy kiejtést. A 大翔 olvasata így lehet Óga, Szonata, Hiroto, Haruto, Taisó, Taito, Daito, Jamato stb. (14 olvasat). A szülők a gyermek nevével kifejezhetik, hogy milyen jövőt, jó tulajdonságokat kívánnak neki (哲也 Tecuja ’okos’, 幸子 Szacsiko ’boldog gyermek’). A kandzsi vonásainak száma és a jó hangzás mellett nagy szerepet játszik a könnyű kiejthetőség , amely segíti a gyermeket, hogy könnyen beilleszkedjen a társadalomba.

Cikkünk folytatása itt olvasható!

Felhasznált irodalom

Komori, Yuri 2002. Trends in Japanese First Names in the Twentieth Century: A Comparative Study. International Christian University Publications 3-A: Asian Cultural Studies 28: 67–82.

Mori-Kolbe, Noriko 2020. Child Naming Practice and Changing Trends in Modern Japan. The Coastal Review: An Online Peer-reviewed Journal 11/1: Article 2. 

Watanabe, Noriko 2007. Politics of Japanese Naming Practice: Language Policy and Character Use. Current Issues in Language Planning. 8/3: 344–364.

A kép forrása

Szerző: Hauber Kitti

A névföldrajz térbeliség alapján, általában térképpel való szemléltetés segítségével tesz nyelvészeti és névtani vonatkozású megállapításokat. A névföldrajzi vizsgálatok a nyelv három fő dimenziója közül a térbeliségre helyeznek nagyobb hangsúlyt, az idő és a társadalom szempontját pedig ennek alapjáról közelítik meg mind szinkrón (azaz egy bizonyos időszakra vonatkozó), mind diakrón (azaz történeti) tekintetben.

A magyar és nemzetközi névtudományban a 20. század közepén kerültek hangsúlyozottan előtérbe a tulajdonnevek térbeli vonatkozásai, bár a nyelvjárási vizsgálatokba már jóval korábban is bele-belevegyült mintegy érdekességképp a becenevek, ragadványnevek vagy helynevek gyűjtése. Az egy-egy adott területhez köthető tulajdonnevek ugyanis többnyire magukon viselik a terület nyelvváltozatának legfőbb hangtani, ritkábban alaktani jellemzőit, így nemcsak hogy leírhatók a nyelvföldrajz eszközeivel, hanem adatokkal, információkkal is szolgálhatnak számára, és akár új megvilágításba is helyezhetnek korábbi elképzeléseket, megerősíthetnek vagy cáfolhatnak elméleteket. Emellett a tulajdonnevek elválaszthatatlanok használóiktól, így rendkívül szoros kölcsönhatásban állnak a nyelven kívüli kultúrával és annak változásával  – ez pedig sokszor kiváltó oka és mozgatója lehet nyelvi változásoknak, kialakuló jellegzetességeknek.

Annak, hogy a névföldrajzi kutatások a 20. század utolsó évtizedeiben lendültek fel igazán, főként az volt az oka, hogy a technikai feltételek adottá váltak a nagy mennyiségű adattal számoló reprezentatív korpuszok kezelésére, elektronikusan tárolt adatbázisok építésére, kódolt adatok lekérdezésére és azoknak térben való megjelenítésére, statisztikák generálására.

De lássunk néhány példát: milyen információkkal szolgálhat nekünk egy online történeti családnévatlasz?

A Kárpát-medence intenzív nyelvi kapcsolatairól  vall például a Gerencsér családnév, amely a 18. század elején kizárólag a Dunántúl déli részén fordult elő. A név alapjául szolgáló, ’fazekas’ jelentésű gerencsér foglalkozásnév szláv, valószínűleg szlovén (< *gьrnьčarь) jövevényszó. Ezt erősíti meg a családnévnek a délnyugati határsávban való legnagyobb mértékű előfordulása, hiszen a magyarság itt érintkezett a szlovén (vend) népességgel.

1. ábra: A Gerencsér családnév földrajzi elterjedtsége 1713–1715-ben

A Fazekas családnévnek a jóval kisebb arányú dunántúli előfordulása pedig azt mutatja, hogy a terület nyelvjárásaiban már a családneveink kialakulásának kezdetén (a 14–15. században)  is a gerencsér tájszó szolgált a fazekasmesterség megnevezésére.

2. ábra: A Fazekas családnév földrajzi elterjedtsége 1713–1715-ben 

A Fazekas családnév ugyanakkor csaknem a teljes magyar nyelvterületen megtalálható. Ez alól csak Erdély kivétel, ahol a családnév Fazakas alakban jelenik meg. Nem véletlenül, hiszen a fazakas jellegzetes erdélyi tájszó, így nem meglepő az sem, hogy a vele közvetlenül érintkező területeken is megjelenik a családnév.

3. ábra: A Fazakas családnév földrajzi elterjedtsége 1713–1715-ben

Természetesen a névföldrajzi vizsgálatok nemcsak a nyelvi kontaktusok vagy a nyelvjárások szempontjából szolgálhatnak információkkal. Manapság is közhelynek számít, hogy a Kis(s) családnév (különböző alakváltozataiban) az egyik leggyakoribb családnév a magyar nyelvterületen. Olyan személy kapta ezt a nevet, akit kis termete vagy fiatal életkora különböztetett meg másoktól. A név magyar névadással keletkezett, így természetes, hogy a magyar nyelvterület középső részén gyakori, a peremvidékeken ritkább. A hasonló jelentésű Kicsi és Apró családnevek szintén a nyelvterület középső részén jelennek meg, azonban már jóval kisebb gyakorisággal: 1715-ben nem szerepel, 1720-ban pedig mindössze 5 adattal áll a Kicsi családnév, míg az Apró családnév 1715-ben 5, 1720-ban pedig csupán 3 adattal áll. 

E néhány példa alapján láthatjuk, hogy a névföldrajz egészen új perspektívát nyit meg a névkutatásban, legyen szó történeti vagy jelenkori vizsgálatról. A nyelvföldrajzi módszer segítségével lehetőségünk van nyelvi kontaktusok, nyelvjárási hatások, nyelvi változások felderítésére, valamint népiség- és művelődéstörténeti háttérvizsgálatokra is.

A képek forrása

Történeti magyar családnévatlasz. Kutatásvezető: N. Fodor János.