Gyilokmókus, Rocky Balboka és Strébalerina bemennek a kocsmába – és ez nem egy vicc kezdete, hanem egy egyetemi szakesté… Ezek ugyanis egy évszázados hagyományt őrző diákközösségben használt ragadványnevek. Milyennek képzeljük el azt a személyt, akinek a diáktársai azt a nevet adják, hogy Szolidan mosolygó poéta avagy a boromtól még a Batman is kifeküdne VAGY Mindenre igent mondó majdnem egri csillag, avagy csendes elhivatottság, akit még a Firmája részegen is felismer? Egyáltalán hogyan keletkeznek ezek a nevek? És tényleg ilyen régi hagyományról beszélhetünk? Többek között erről is kérdeztük Kecskés Juditot, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatóját.

Kecskés Judit, a Miskolci Egyetem oktatója

Mit is kell értenünk diákragadványnevek alatt, és miért különlegesek a fenti példák?

A diákragadványnév egy speciális közösségben – jelen esetben a selmeci hagyományőrző diákközösségben – kapott ragadványnév, amelyet a diákok hivatalos nevük mellett vagy helyett használnak. A selmeci diákhagyományok Selmecbányáról indultak, s ma a soproni, miskolci, székesfehérvári, dunaújvárosi campusokon tanuló diáktársaságok ápolják. A hagyomány szerint az elsős hallgatókat sötét pogány-nak nevezik. Ha kiállják a balekoktatás próbáit, vagyis vizsgát tesznek a selmeci hagyományok ismeretéből, akkor balek-ká avatják őket. A beavatási szertartásban új nevet is kapnak: „Balek, én téged megkeresztellek Bacchus, Ceres és a többi pogány istenek nevében. Legyen a te neved ezentúl…”

Az alsóbb évfolyamon, a balekok által viselt diákragadványnév a vulgo szócskával kapcsolódik a hivatalos névhez: pl. K. L. E vulgo PIAnyista. (A vulgo jelentése ’közönségesen’, s a latin nyelvű szövegekben a tárgyalt dolog vagy személy nem latin nyelvű megnevezését vezette be – a szerk.).  Felsőbb évfolyamon a hallgató már dicső firmá-vá válik, ekkor új nevet kap, amely az alias szócskával kapcsolódik a hivatalos névhez: pl. K. L. E. alias A Bányabölcsész. A diákok a névelemeket összekötő szócska alapján vulgó-nak nevezik az alsóbb évfolyamon, alias név-nek pedig a felsőbb évfolyamon viselt diákragadványneveket. A két név közötti funkcionális megoszlás az új diák és az öregdiák viszonylatára, a név „tartalma” pedig a névviselő jellemző tulajdonságára (pl. kiválóan zongorázik, nem iszik) vagy valamely eseményre utal (pl. bölcsész létére a Műszaki Földtudományi Karon, azaz a bányászoknál lett balek).

Mikortól adatolhatók ezek a nevek, milyen régre vezethetők vissza? Honnan ismerhetjük őket?

E ragadványnevek a diáktársaságokhoz kötődnek, amelyekről az első írásos dokumentumok 1820-tól vannak, e körül alakult meg a Deutsche Gesellschaft in Schemnitz nevű ifjúsági szervezet. Az 1840–50-es évektől aztán több diáktársaság is létesült a hallgatók származási nyelve vagy helye szerint. Ezek funkciójukban önképző és önsegélyező szervezetek voltak, de működésükben a humor is helyet kapott, mint azt az 1880-ban létrehozott Steingrube Nakkösség írásos dokumentumai is mutatják. A társaság tréfás diákszokásait rögzítő szabályzat címe Korpás Julis volt, utalva a Corpus Jurisra (latin corpus juris: ’törvénytár’). Más típusú dokumentumok voltak az emléklapok, emlékkönyvek, amelyekbe a hallgatók a tanulmányaik befejezésekor írtak egymásnak. Az 1850-es évektől terjedtek el a Glück Auf,Stambuch feliratú bányászjelvényes emlékkönyvek, amelyeket valétakönyveknek is neveznek. Ezekben gyönyörű grafikák és különböző nyelveken írt versikék is vannak. Mára az emlékkönyveket a daloskönyvek váltották fel, amelyek a karok himnuszait, a hagyományőrző énekeket és a végzősök nevét rögzítik az egymásnak szóló üzenetekkel.

A Selmeci Akadémia (Forrás: travelguide.sk)

Milyen hagyományok kapcsolódnak e nevek adásához, megörökítéséhez? 

A balekjelöltnek két firmát kell felkérnie a keresztszülői szerepre: addig kell itatnia őket alkoholtartalmú itallal, amíg el nem vállalják a felkérést. A baráti italozás, beszélgetés a jelölt tulajdonságainak, életkörülményeinek a megismerését is lehetővé teszi, így a későbbi névadás motivációjául szolgál. A keresztszülők adják a nevet, amelyet aztán egy szakesten (ünnepi rendezvényen) kap meg a névviselő, s írásban is rögzítik. A tanulmányai alatt a szakesteken ezen a néven szólítják a diákot, sőt a végzett diákok (veteránok) is megtartják egykori nevüket: ha visszatérnek egy-egy eseményre, a régi diáknevükön szólítják őket. Nem ritkaság, hogy a végzősök gyűrűavató szakestjén a szülők és a diákok is hagyományőrző nevet viselnek.

A példákból látjuk, hogy e nevek gyakran terjedelmesek, kevésbé tűnnek névszerűnek. Ez mindig így volt, vagy nőtt az idők során a nevek terjedelme? Mivel magyarázható az efféle, hosszabb nevek létrejötte?

A 19. században 1, de maximum 3 névelemből által a diákragadványnevek. A 20. században már a 2 elemből állók domináltak, de előfordult 15 elemből álló is. A 176 adatból álló, 2000–2017 közötti miskolci névanyagnak már az 50%-a 5-nél több elemből áll, s a legterjedelmesebb név 16 elemet tartalmaz. Véleményem szerint a túlméretezett nevek oka a funkcióbeli eltolódás: ma már nem a jellemzés a fő szempont, hanem a közösségépítés. A név egy speciális közösséghez való tartozás kifejezőeszköze: nem olyasmi, amin a mindennapokban szólítják vagy említik a viselőjét, inkább olyan, mint az ünneplőruha, vagyis csak a különleges eseményeken használatos.

De nem nehézkes egy ilyen hosszú név használata? 

Ezek a nevek csak a diáktársaságon belül ismertek, és csak a szakesteken vagy baráti társaságok eseményein használják őket. Olyankor viszont ténylegesen használt nevek, azaz a szakesteken így szólítják fel a funkcionáriusokat, így jegyzik fel őket az ún. Házi Rendbe, a keresztszülők így nevezik a balekjaikat. Nemrégiben például az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület előadásán jártam, ahol az elnökségi tagokat (veteránokat) diákragadványnevükön (is) bemutatták.

Levélaláírás: báró Treville Richard v[ulgo] majomkirály alias Rostopsini herceg

Az említett diákragadványnevek mind magyar nyelvűek, vagy van köztük más nyelvből eredő is? Ha van, akkor kimutatható-e bármiféle összefüggés a nevek nyelvi háttere és a diákság nemzetiségi, nyelvi összetétele közt?  

A diáknevekre nyelvi sokszínűség volt a jellemző régen és ma is, hiszen az egyetemekre a 19. században és most is több nyelvet beszélő közösség járt, illetve jár. A 19. századi nevek főként német, kisebb mértékben magyar, latin, szláv, olasz, francia és elvétve angol eredetű szavakból származtak. Ezek is jól tükrözték, hogy az akadémia a soknyelvű, etnikailag sokszínű Osztrák–Magyar Monarchia felsőoktatási intézménye volt, ahová Európa különböző országaiból érkeztek a diákok. A nevek nyelvi jellemzője és a diákság nemzetiségi hovatartozása között esetenként volt összefüggés (pl. Mazzini olasz filozófusról, szabadságharcosról kapta a nevét egy olasz diák), a szláv, német, magyar nevek is gyakran reflektálnak a névviselők származására (pl. szláv Josef Filok vulgo Morawčik, német Ernest Fitz vulgo Schmall, magyar Füstös Gyula vulgo Kormos). Ugyanakkor ellenpélda is bőven akad (pl. német–magyar: Adolf Hohenegger vulgo Joco II., francia–magyar: báró Treville Richard vulgo majomkirály alias Rostopsini herceg). Véleményem szerint a többnyelvű oktatási és multikulturális közösségekben természetes jelenség volt a névadásban is a többnyelvűség (pl. magyar–szláv: Szontagh Josef vulgo Rigo vulgo Kis Czimko).

Kimutatható domináns nyelv a névhasználó közösségben? Ez változott-e az idők során, és ha igen, akkor hogyan?

A többnyelvűséget az is táplálta, hogy a 18–19. században az oktatás nyelve a latin és a német volt, s a szaknyelvben is gyakorta ugyanazt az X vulgo Y formulát használták (pl. a gyújtózsinór megnevezése latinul és németül funiculi vulgo Lunden*), s csak az 1870-es éveket követően született meg a magyar szaknyelv. Másfelől a hétköznapi életben is két nyelv (a német és a magyar) jelentette a közös kommunikációs nevezőt Selmecbányán, ezért is érhető a német nyelv vezető szerepe és a szaknyelvi szókincs megjelenése a 19. századi diákragadványnév-adásban (pl. Grenadir ’gránátos tüzér’, Gerfeiter ’tüzérségnél kapott második katonai rag’). A 21. századi névhasználatban a magyar nyelvi elemekből szerkesztett nevek dominálnak (pl. JaPánk, Nyelvújító Ezermester), amelyek mögé felzárkózik az angol, de továbbra is megmarad a nyelvi sokszínűség (pl. angol Fullmoon, olasz Principessa Sorridente, német Panzer General). Még a latin nyelv használatára is van példa, lévén a jogi, egészségügyi és történelem szakos képzéseken is oktatott nyelv (pl. Alumna fidelis, Aurea Mediocritas).

Levélaláírás: Balás Emil vulgo Jean Petit

Továbbélnek-e ezek a nevek az iskola elhagyása után? 

Nyilván nem funkcionálnak azoknál, akik nem járnak vissza az Alma Materbe, de az a szoros kötelék, amely a balekot a névadó firmájával összeköti, gyakran életre szóló barátság, s ők egymás közt megőrzik a neveiket. 

Elárulná nekünk, hogy van-e saját vulgó-ja és alias-a? Ha igen, mi az, és hogyan keletkezett?

A hagyományőrző neveket még akkor is büszkén viselik a névhasználók, ha azok a szlengre jellemző nyelvi rétegből származó szókincsből építkeznek. Még a legkomolyabb professzorok számára is megtiszteltetés, ha egy diáktársaság tiszteletbeli évfolyamtársául választja őket, és diáknevet kapnak. Büszkeséggel tölt el, hogy miskolci egyetemistaként kaptam a K. J. alias Diszkócsillagocska nevet. A névadás motivációja is szorosan fűződik a nyelvtörténethez, ugyanis a Miskolci Egyetem E/2-es klubjában kedd esténként diszkó volt, ahonnan vagy korán, vagy másnap reggel 8-ra B. Gergely Piroska professzor asszony nyelvtörténeti előadására kellett távoznom. Megesett ez is, az is, de soha egyiket sem hagytam ki!

...jóllehet a cikk véget ért, ha többet szeretnél megtudni, Kecskés Judit tanulmánya Újabb adalékok a vulgó-val kapcsolt történeti diákragadványnevekhez címmel a Névtani Értesítőben online is olvasható (a 35. oldaltól)! 

Irodalom

Iványi Béla 1927. A tüzérség története Magyarországon a kezdetektől 1711-ig. Hadtörténeti Közlemények 28: 352–366.

Szerző: Hauber Kitti

Ma ünnepeljük a Katalinok legismertebb névnapját. Rövid bejegyzésünkben megosztunk néhány érdekességet a névről.

A Katalin név görög–latin eredetű, valószínűleg a latin Catharina, de lehetséges, hogy nem közvetlenül e nyelvek valamelyikéből, hanem német közvetítéssel Katharina vagy olasz közvetítéssel Caterina alakban került át a magyar nyelvbe. Végső soron mindegyik alak a görög Aikatherine alakra vezethető vissza. A név jelentése bizonytalan. Egyes feltételezések szerint a név a görög nyelvben a ‘mindig tiszta’ jelentésű katharosz szóból alakult ki. Más elgondolás szerint a név nyíllal biztosan célzó személyt nevez meg, ugyanis az Aikatherine alakban Apollón görög isten szintén ‘nyilazó’-t jelentő Hakatosz ragadványnevét vélték felfedezni. De a névnek akár lehet köze az alvilág istennőjéhez, Hekatéhoz is, akit a sötétség, az éjszaka, a varázslás és boszorkányság úrnőjének, később az egyik holdistennőnek is tartottak. 

Ha tehát Katalin napján fagy, akkor karácsonykor valószínűleg esni fog

Bár ma már nincs az újszülött lányoknak adott 100 leggyakoribb  utónév között, a Katalin már az Árpád-kortól kezdve egészen a 20. század közepéig a legnépszerűbb női nevek egyikének számított. Ennek az egyik oka az, hogy nyolc különböző keresztény szentet is tisztelnek, akikről elnevezhették a született gyermeket, ezzel a szentet védőszentül választva a keresztségben. November 25-én emlékeztek meg Alexandriai Szent Katalinról, a 4. század elején vértanúhalált halt 18 éves szűzről, aki a legenda szerint kivégzése előtt több pogány bölcset is legyőzött egy vita során, halála után pedig testét az angyalok vitték el. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett Sziénai Szent Katalin (?1347–1380) is, domonkosrendi apáca, aki elérte, hogy XI. Gergely pápa visszatérjen Rómába a pápák úgynevezett avignoni fogsága után. Emellett leveleit teológiai tartalmuk mellett művészi értékük miatt is magasztalták. Emléknapja előbb április 29-én volt, később átkerült április 30-ra. Szintén Katalin névnapot ünneplünk február 13-án (Ricci Szent Katalin ünnepe), március 9-én (Bolognai Szent Katalin ünnepe), 22-én (Svéd Szent Katalin), május 5-én, szeptember 15-én (Genovai Szent Katalin) és december 31-én (Labouré Szent Katalin). 

Alexandriai Szent Katalin (Caravaggio festménye, forrás: Wikipédia)

A névnek számos beceneve alakult ki, többségük már a 13–14. századtól felbukkant az írásos emlékekben: Kacácska, Kaci, Kacika, Kata, Katácska, Katalinka, Kati, Katika, Kató, Katóca, Katinka, Katica, Katicácska, Katici, Katika, Katu, Katus, Katuska, Katka, Kacus, Katuci, Katya, Kátya, Katyi, Katyika, Katyó, Katalinka, Kiskata, Kiskató, Kiskati. Ezek közül a Kata, Katica, Katinka, Kató már önálló utónévként is anyakönyvezhető, míg a Karen, Karin, Katarina, Katrin és Kitti utónevek más nyelvi megfelelőkből és azok becézett alakjaiból váltak itthon is adható utónévvé.

A Katalin-naphoz népszokások is tartoznak. Úgy tartja a mondás: Ha Katalin kopog, karácsony locsog. Vagyis ha ezen a napon fagy, akkor karácsonykor enyhe idő lesz. Ekkorra befejeződtek az őszi munkák, lezajlottak a bálok, lakodalmak, és szigorú munkaszüneti nap volt. Többek között se a lovakat befogni, se kenyeret sütni nem volt szabad. Éppen ezért idő jutott a jövőről gondolkodni: a lányok gyümölcsfa ágát tették vízbe, és ha az karácsonyig kizöldült, akkor a lány valószínűleg hamarosan férjhez ment. A fiúk pedig női inget tettek ezen a napon a párnájuk alá,  remélve, hogy megálmodják, ki lesz a feleségük.

Felhasznált irodalom

Fercsik Erzsébet – Raátz Judit 1997. Hogy hívnak? Könyv a keresztnevekről. Korona, Budapest.

Fercsik Erzsébet - Raátz Judit 2017. Örök névnaptár. Műszaki Kiadó, Budapest.

O. Nagy Gábor 1985. Magyar szólások és közmondások. 4. kiadás. Gondolat Kiadó, Budapest.

Paládi-Kovács Attila et al. szerk. 1990. Magyar néprajz VII. Folklór 3. Népszokások, néphit, népi vallásosság. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Szalmaházy, Térdig, Mákos, Segg, tubarózsa, kalmopüré, álkörmös – avagy a magyar nyelv történetének azon fejezete, amely félreértésből született. Az itt felsorolt szavak, nevek egy részéről talán azonnal látszik, hogy valami félrement, mint pl. mikor email helyett emil-t írt egy nagyapa, vagy mojito helyett molyirtó koktélt rendelt mellettünk valaki a bárban. Többségükről azonban mára nem is tudjuk megmondani, hogy valaha egy, a megértésre törekvő buzgó igyekezet hatására születtek. Talán éppen azért, mert olyan jelenségről van szó, amelyet jelen tudásunk szerint a világ összes nyelvének összes beszélője elkövethet és el is követ. Mert ki tagadná, hogy naponta találkozunk új, számunkra addig ismeretlen szóval, kifejezéssel, elnevezéssel, amelyet igyekszünk értelmezni úgy, hogy egy már ismert hasonló hangalakú szóhoz, névhez társítjuk. Így lett a török qara qotan ‘fekete gödény’ madárnévből a magyarban kárókatona, az ‘önlövő’ jelentésű szláv szamosztrel-ből számszeríj, a poroszló-ból perosztó vagy a peronoszpórá-ból fenerosszpora. Ez a jelenség az ún. népetimológia.

Kárókatona, avagy qara qotan 'fekete gödény' (forrás: MMTE)

A magyar nyelvészetben a népetimológia terminus a Förstemann által 1852-ben bevezetett német Volksetymologie terminus tükörfordítása. Azt a szerkezeti változással is járó folyamatot jelenti, amelynek során az ismeretlen eredetű, jelentésű vagy motivációjú szó értelmezése együtt járhat hangalakbeli, grammatikai vagy helyesírásbeli változással is. A durrdefekt például a német Durchdefekt-ből alakult ki, az ‘át’ jelentésű német durch előtag hasonló alakú szóval való átértelmezésével. Az alaki hasonlóság mellett ezt a defektkor hallható durranás is motiválta.

A népetimológia nem keverendő össze  egy másik szakkifejezéssel, a népi etimológiá-val. Ez azt a folyamatot nevez meg, amelyben egy szót értelmeznek újra, de az előzővel ellentétben szerkezeti változás nélkül. Ide tartoznak többek között a tudományosan megalapozatlan, laikus vagy áltudományos magyarázatai egy elnevezéseknek, például hogy a Magyarország angol neve, a Hungary arra utal, hogy a magyarok valóban rokonok a hunokkal. (További érdekességekhez: Népetimológia és népi etimológia, Nyelv és Tudomány)

Részlet az aquileai székesegyház altemplomának falfestményéről, 10. század (Wikipédia)

Bár a népetimológia a természetes, közösséginyelvhasználat jellemzője, valójában főként egyéni nyelvi leleményesség eredménye: mivel bizonyos nyelvi és kulturális információk (még) nem adódtak át a közösségen belül, egyes szavak, kifejezések ismeretlenek lehetnek nyelvhasználók egy részének. Ám mivel mégiscsak egy analógián és nyelvérzéken alapuló jelenségről van szó, az ismert és használt szavak, köztük sok esetben nevek mintája erősen befolyásolja az újonnan megismert szavak és nevek megértését. A népetimológiát így akár tekinthetjük egyfajta nem tudatos próbálkozásként is a szónak a meglévő szókészlethez, illetve a névnek a meglévő névrendszerhez való igazítására. Természetesen ezek az egyéni lelemények a teljes közösségben elterjedhetnek, ha az adott közösség elfogadja és használni kezdi őket.

A népetimológia a tulajdonnevek közül főként a helynevek körében fordul elő, hiszen ezeknek az élettartama a leghosszabb minden tulajdonnévfajta közül. A soknemzetiségű, soknyelvű Kárpát-medencében a helynevek ide-oda vándoroltak nyelvek, nyelvjárások között, az évszázadok során a bennük megőrzött közszavak jelentése változhatott, elfelejtődhetett, tökéletes táptalajt biztosítva a népetimológia számára. A többi névfajta közül a személynevek körében lehet érdemes még a népetimológia nyomait keresnünk, főként a generációkon át öröklődő családnevek között.

 Balatony 1785-ben, ma Balaton település Heves megyében (Első katonai felmérés) 

A magyar nyelvben és a magyar nyelvhasználók névismeretében lezajlott változásoknak köszönhetően alakult ki például népetimológiával a Szalmaházi családnév, amelynek első említése – Thomas Zalmaházy – 1467-ből való (a névvel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ekkoriban a hivatalos dokumentumok többsége még latin nyelven készült, így a névsorrend ennek megfelelően alakult át, emellett pedig gyakori volt a magyar keresztnevek latinosítása vagy lecserélése a latin megfelelőikre). Az eredeti név az egykori Ugocsa vármegyében található Sámelháza helynévből alakult ki, tehát a névviselő származási helyére utalt. A helynévben az Árpád-korban még használatos Sámel keresztnév őrződött meg (ez a Sámuel egyik korabeli változata volt). A későbbi nyelvhasználók számára ez a keresztnévi alak már ismeretlen volt. Így a furcsa családnevet igyekeztek értelmesíteni azzal, hogy a Sámel elemet a szalma szóval azonosították, létrehozva egyúttal egy fiktív helynevet is: Szalmaháza. Ennek köszönhetően a Szalmaházi családnév már tökéletesen értelmezhető és elfogadható volt, ugyanis településnevek gyakran alakultak növények nevéből, például Nádasd. Ugyanakkor a -háza, -falva elem mindig keresztnévhez vagy méltóságnévhez kapcsolódik, hiszen a település bírtokosára utal. Fiktív, de remek példa erre az Egy magyar nábob című Jókai-regényből Kárpáthy János birtokának neve: Kárpátfalva. Emiatt is gyanítható, hogy a Szalmasági családnév valóban népetimológiával keletkezett.

Sarmaság (forrás: Petri Mór 1902. Szilágy vármegye monographiája. IV.)

Ugyancsak a szalma közszó segített egy másik családnév feldolgozásában is. A Szalmasági családnév kifejezetten ritka, kizárólag a magyar nyelvterület északkeleti részén fordul elő. Első említése 1826-ból való: Sára Szalmasági. Tekintve, hogy a név -i képzővel keletkezett, amely a származási helyre utaló nevek tipikus formája, a név létrejötte mögött egy Szalmaság helynév meglétét kellene feltételeznünk. Ilyen helynévről viszont a Kárpát-medencéből nincs tudomásunk. Az északkeleti területekről származó korábbi adatok alapján (1620: Stephanus Sarmasághi, 1621–1637: Sarmasagi, Sarmaszaghi, 1666: Szármassagi, Szarmosagj, 1693: Szarmosághi) valószínűsíthető, hogy a Szalmasági név valójában a Sarmaság (ma Şărmăşag, Románia) helynévből alakult Sarmasági alakban. Az r > l hangváltozásra a magyar nyelvben számos példát találunk (például a német erker-ből így lett erkély). Azonban az s > sz hangváltozás már nehezebb kérdés, a nyelvtörténet során nem találjuk máshol nyomát. Éppen ezért feltételezhető, hogy a furcsa, ismeretlen eredetű névelemet a szalma szóval azonosították a nyelvhasználók.

További példák a hasonló népetimológiás változásra: a Csekely helynévből eredő Csekely-ből  így lett Csekély, a Szentvid helynévre visszamenő Szentvidi-ből (<  Szenvedi, a keresztnévből családnévvé vált Márkus-ból pedig Markos és Mákos. 

Az élő nyelvek legfontosabb és talán legizgalmasabb  sajátossága, hogy folyton változnak. Jobban mondva a nyelvet beszélők változtatják: hol szándékosan, hol teljesen véletlenül. Utóbbi jellemzi a népetimológia jelenségét is, amelynek tehát egyik kiváltója, hogy egy nyelvi elem, vagyis egy szó, kifejezés, név, illetve ennek jelentése elavult, elfelejtődött. Például a Sámelháza névben a  név használói már nem ismerték fel a Sámel keresztnevet, ezért a maguk módján kerestek benne értelmet, így lett belőle Szalmaháza. A változás oka azonban nemcsak ez, hanem egy másik nyelvi névanyag ismeretének a hiánya is lehet, ami akkor vezethet komoly félreértésekhez, amikor két vagy több nyelv találkozik. A Kenderes családnév például a 15. században alakult a román eredetű Kendris családnév félreértéséből. A családnév maga a román Kendris utónévből keletkezett eredetileg. A magyar beszélők a román családnevet az utónév ismeretének hiányában a magyar kender szó hatására értelmezték.

Így is lehet valakiből szalmaházi (forrás: szalmahazak.hu)

De nem kell a középkorig visszamennünk, ha népetimológiát akarunk találni. Egy nem is olyan régi példaként említhető a Térdig név esete. Eredetileg Terdik alakban jött létre családnévként, majd ismeretlen eredete és jelentése miatt a magyar nyelvhasználók a térdig határozószóval keverték össze. Számos további példa említhető erre: az ismeretlen eredetű és jelentésű Fányol névből a magyar nyelvi környezetben Fátyol, a német eredetű, ‘hosszú’ jelentésű Lang névből Láng,  a szintén német eredetű, testhezálló, csíkos vagy steppelt tunika viselőjére vagy készítőjére utaló Scheck névből Segg lett.

 A névváltoztatást nem csak a rossz hangzás motiválhatja (forrás: MaNDA)

Az utóbbi példa mutatja, hogy az eredetileg idegen nevet viselőknek nem mindig lett  egyszerűbb az életük a más nyelvi környezetben a népetimológia hatására. Előfordult, hogy nevük nevetség, olykor obszcén viccek tárgyává lett a magyar nyelvhasználók között, mivel részben vagy egészben hasonlított egy nem éppen szép vagy pozitív jelentésű magyar szóhoz. A 19. századtól hivatalosan dokumentált névváltoztatások között számtalan példát találunk, ahol a névváltoztatást kérvényezők kifejezetten ilyen indokkal adták be a kérelmüket. Olyan idegen eredetű nevek megváltoztatását említhetjük itt, mint a Baszternák, Faszl, Faszbinder, Faszler, Kulfasz, Fink, Finkelnagel, Hugyecz, Hugyik, Kurgyis, Kuricza, Maszarik, Szartóry, Piszartsik, Sloszarik, Pinkasz (és más írásmóddal Pinkász és Pinkás), Pinkusfeld, Stepina, Pischa, Pospischil, Pospisil (és ennek változatai: Postpisil, Poszpischel, Poszpischill, Poszpis),Kann, Koszovits, Ohanyal, Pecsenyánszky, Szukács.

Mivel a népetimológia univerzális jelenség, bárhol, bármikor előfordulhat. Lehet félrehallás vagy tudatlanságból fakadó tévedés, de mindenképpen bizonyítja a nyelvhasználók ösztönös kreativitását, amelyet bevetnek annak érdekében, hogy értelmesítsék, amit hallanak és mondanak. Bár nem szép dolog valakinek a nevét kigúnyolni, főleg, ha fogalmunk sincs, valójában mit jelent, honnan ered, ha mégis találkozunk ilyesmivel, már tudni fogjuk, hogy a népetimológia jelenségével van dolgunk.

Felhasznált irodalom

2022. Fodor János – Hauber Kitti 2022. Tracing the impact of folk etymology on Hungarian surnames. Acta onomastica LXIII/2: 397–409.

Ha olvastátok a korábbi posztokat, már sejthetitek, hogy azért, mert ez a név sem arra utal, amire elsőként gondolnánk.

Fenékpuszta település neve kapcsán a humor forrása, hogy a fenék-ről először az emberi testrészre asszociálunk. Ha azonban belegondolunk, hogy egy lakott terület megnevezésében milyen jellemzők lehetnek relevánsak, belátható, hogy egy testrészünk említése nem segít a település azonosításában, megkülönböztetésében. Ha azon gondolkodunk, hogy vajon minek lehet még feneke, közelebb is kerülünk a névadás motivációjához. 

    Fenékpuszta egyébként egy Keszthelyhez tartozó, Zala megyei település, a Balaton délnyugati csücskében található. Ezt nem a helyi turizmus fejlesztése érdekében írjuk, hanem mert az etimológia szempontjából is megvan a maga jelentősége. A mai nevével egyező első történeti adat 1907-ből származik, ekkor még két külön szóban írták: Fenék puszta.

A település a huszadik század előtt még csak Fenek névvel szerepel az adatokban, elsőként 1347-ban; majdnem hat évszázadig tehát a mai előtag volt a hivatalos neve. Az ÉrtSz. szerint a fenék második jelentése ’valamely mélységnek, rendszerint vízzel borított mélyedésnek legalsó része, szintje, legmélye, alja’. És itt érdemes felidézni a település elhelyezkedését. A Fenék helynév motivációja a Balatonhoz való közelségből adódóan ebben a második jelentésben keresendő, vagyis az elnevezés a tó visszahúzódásával szárazra került tómederre utal. Az utótag, a -puszta pedig a Keszthelyhez tartozó, egykor a Festeticsek tulajdonában lévő uradalmi majort jelöli (FNESz.). 

Hivatkozott irodalom 

ÉrtSz. = A magyar nyelv értelmező szótára 1–7. Főszerk. Bárczi Géza – Országh László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959–1962.

FNESz. = Kiss Lajos 1988. Földrajzi nevek etimológiai szótára 1–4., bővített és javított kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.

Az etimológia, azaz a szófejtés tudománya a szavak, kifejezések eredetét kutatja. Mind a közszavak, mind a tulajdonnevek vizsgálhatók eredetük szempontjából. A helynevek eredete összehasonlító-történeti vizsgálati módszerrel állapítható meg, hosszú és alapos, történeti adatokat feldolgozó tudományos munka eredményeként. Egy tulajdonnév másik tulajdonnévvel vagy közszóval való összecsengése könnyen lehet véletlen is. Szakszerű, tudományos magyarázat csak azon alapulhat, hogy az adott helynév első, legrégebbről ismert, valamint további történeti alakjaiból indulunk ki, semmiképp sem a maiból.

Sorozatunkban humoros(nak tűnő) helynevekkel és azok eredetével foglalkozunk: vajon a megnevezések hátterében is humoros történetek állnak? A mai képzettársításaink megegyeznek vagy egyáltalán kapcsolatban állnak egy-egy helynév eredetével?

Első vizsgált helynevünk Szalonna.

Szerző: Harangozó Réka Anna

Szalonna község Magyarország északkeleti részén található, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ma a település neve formailag – a csak írásban jelentkező kezdőbetűtől eltekintve – azonos a szalonna közszavunkkal. Az azonos alak azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy a település neve az ennivaló nevéből keletkezett. 

Szalonna település helységnévtáblája

A Szalonna helynév a Kiss Lajos-féle Földrajzi nevek etimológiai szótára (FNESz.) szerint szláv eredetű, de bizonytalanok a pontos részletek, több szláv nyelvben is találunk vele összefüggésbe hozható adatokat. Az egyik lehetőség, hogy egy szerb–horvát Slaven, cseh Slověn vagy egy lengyel Slawien személynév -ja képzős származéka rejlik benne. A másik lehetőség – ami ráadásul összefüggésbe hozható a szalonna közszóval –, hogy mivel a település közelében egy enyhén sós vizű forrás található, a magyar helység neve a szláv Solna helynév átvétele. Ez ’sós viz’-et jelent, és töve ugyanarra az ősszláv szóra vezethető vissza, mint a szalonna alapjául szolgáló szláv szóé, melynek  eredeti jelentése: ’sózott’. 

Szalonna település légifelvételen (a kép forrása: Wikipédia)

Ha tehát a Szalonna településnév víznévből keletkezett, etimológiailag végső soron valóban van némi köze a közszóhoz, még ha nem is közvetlenül belőle származik. A közszó és a víznév egymástól függetlenül került a magyarba, mai alakjuk egybeesése pedig a mindkét szóra ható nyelvi változások eredménye. Sőt az is elképzelhető, hogy a mai magyar névváltozat hangalakjára a szalonna köznév is hatással lehetett. Ezt nevezzük népetimológiának: amikor a névhasználók a számukra ismeretlen idegen nevet (itt: Szolna) egy hozzá hasonló alakú szóval (itt: a szalonná-val) kötnek össze, alakját ahhoz igazítják.

Persze nem ez az egyetlen magyar helynév, amely ’sós’ jelentésű szláv előzményre megy vissza. Rokonságukhoz tartozik például a székelyföldi Szalompatak nevének előtagja is (FNESz.). 

Hogy a kerítés kolbászból van-e Szalonnán, annak megállapítása viszont már túlmutat az etimológia keretein. 

Hivatkozott irodalom 

FNESz. = Kiss Lajos 1988. Földrajzi nevek etimológiai szótára 1–4., bővített és javított kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.

Szerző: Slíz Mariann

A sok ezer Magyarországon is adható név közül számosnak van a napja februárban, avagy februárban is. Jóllehet a február nem tartozik a legszínesebb hónapok közé, az említett nevek listája annál színesebb. Egy kvízzel készültünk, amellyel próbára teheted tudásodat egy-két ismertebb és néhány ritkább névvel kapcsolatban, amelyek viselői februárban (is) ünnepelhetik nevük napját. 

A kvíz az alábbi linken keresztül érhető el:
https://www.fyrebox.com/play/yqkjp7adbjw75okkza/ 

(Az eredeti kép forrása: https://www.imperiumtapet.com/tapeta/175690/sojka-konar-zima)

Pistike, Móricka, Jean, Arisztid és Tasziló: ki ne hallott volna már olyan vicceket, amelyekben így hívták a szereplőket? De vajon mi a nevek szerepe a viccekben? És miért éppen ezek a nevek jelennek meg bennük? Ezekről, és még sok “vicces” témáról kérdeztük Takács Juditot, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nyelvészét.

Takács Judit, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nyelvésze

Mi motiválta abban, hogy a viccekben előforduló tulajdonneveket vizsgálja?

Nagyon érdekel a személynevek sztereotip használata, illetve az a folyamat, melynek során egy személynevet közszóként is kezdünk használni. Ez az a folyamat, amit közszóvá válásnak vagy apellativizációnak nevezünk. Úgy gondolom, hogy a személynevek csoportjelölőként való használata (pl. ha a Béla vagy a Pali neveket ’buta férfi’ értelemben vagy a sokak által tulajdonnévként már nem is azonosítható Macá-t ’csinos nő’ értelemben használjuk), valamint a közszóvá válás szorosan összefügg, sőt a csoportjelölői használat valójában már a közszói jelentés meglétét feltételezi. 

Aki sok viccet ismer, az könnyen felidéz akár keresztneveket, akár családneveket tartalmazókat. De miért adnak egyáltalán nevet a viccek szereplőinek? Hiszen vannak szőke nős, rendőrös, anyósos stb. viccek is, amelyekben név nélkül, egyfajta típusként jelennek csak meg a szereplők.

2020 decembere és 2021 januárja között végeztem egy online kérdőíves vizsgálatot (az ehhez kapcsolódó tanulmány a Névtani Értesítő 2021-es számában fog megjelenni). Ennek egyik lényeges tapasztalata az volt, hogy hiába ismer valaki sok viccet, csak az ezekben leggyakrabban szereplő tulajdonneveket tudja könnyen felidézni, és ekkor is nagy segítséget jelent számára a kontextus és a szövegkörnyezet. Ha csak annyit kérdezünk, hogy „Ön szerint milyen keresztnevek/családnevek gyakoriak a viccekben?”, a leggyakoribb család- és keresztneveket kapjuk válaszként, nem pedig azokat, amelyek ebben a szövegtípusban gyakoriak (ez ugyanis nem esik minden névtípus esetében egybe).

A kérdés második felére válaszolva, ti. hogy miért szerepelnek egyáltalán nevek a viccekben, azt mondhatjuk, hogy a viccnek mint szövegtípusnak sajátos formai és tartalmi jellegzetességei vannak: olyan elemei, melyekről fel tudjuk ismerni, be tudjuk azonosítani őket (pl. tipikus kezdő formulák, gyakori szereplők, párbeszédes forma stb.). Az egyik ilyen elemet jelentik a tipikus szereplőkön (a cigány, a rabbi, a nyuszika stb.) kívül bizonyos család- és keresztnevek is. A forgatókönyvnek ezek az elemei annyira fontosak a szövegtípus meghatározása szempontjából, hogy akár ezekre is épülhet vicc, pl. 

Móricka, Pistike, Arisztid és Tasziló, a Nyuszika, a Medve, a Farkas, a Róka, azügyvéd, Jean, Kohn és Grün, az agresszív kismalac, a szőke nő, a rendőr, a skót, az öreg székely és a fia, az anyós, az amerikai, az orosz és a cigány bemennek a kocsmába. A kocsmáros csodálkozva kérdi:
– Mi ez, valami vicc? 

Van különbség a család- és a keresztnevek viccbeli gyakorisága között? Van a viccekben preferált névfajta? Ha igen, vajon miért? És mitől függ, hogy kereszt- vagy családnévvel nevezik-e meg a szereplőket, esetleg a kettővel együtt?

Az előbb már említett vizsgálat, melynek tapasztalatai 9000 vicc átvizsgálásán alapulnak, egyértelműen kimutatta, hogy a viccekben a családnevek lényegesen ritkábbak, mint a keresztnevek, és sokkal kisebb gazdagságban is jelennek meg, mint amit a keresztnevek esetében találunk. Az általam vizsgált korpuszban 21 különböző családnevet találunk, s ezek között leggyakrabban a Kovács (Kovácsné, Kovácsék, Kovács úr, Kovács kartárs) jelenik meg (457 adattal), pl.:

Kovács dicsekedve mondja a kávéházban:

− Nekem minden hónap végén marad még a fizetésemből!
− Nálam éppen fordítva van – mondja erre Szabó. – Nálam minden fizetésem végén marad még a hónapból…

Gyakori még a Kohn (69), a Grün (38), a Szabó (illetve Szabóék és Szabóné) (35), valamint a Kolompár (8), pl.: 

− Ismeri maga a Kohnt?
− Nem, dehogy!
− És a Grünt?
− Ajjaj, akkor már inkább a Kohnt!

A férfiak nevével kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy a használatuk nagymértékben függ attól, hogy mely csoportra használjuk. Az ún. zsidóviccekben azon családnevek mellett, amelyeket gyakorinak gondolnak a zsidóság körében (pl. Kohn, Grün, Weisz), csak szórványosan jelenik meg a (zsidók körében gyakori vagy annak vélt) utónév, de a cigányokra utalva kifejezetten gyakori a családnév + keresztnév kombináció alkalmazása a viccekben, pl.: 

Két cigányzenész beszélget:
− Hallottad, hogy meghalt az Orsós Zsiga?
− Ne mondd! Aztán miben?
− Hát abban a kék lajbiban…

Az átlagos magyar férfi a viccben Kovács-ként jelenik meg, a felesége Kovácsné, őket Kovácsék-ként emlegetik, de a tipikus magyar férfinak általában nem jelenik meg a keresztneve, csak olyan szituációkban, amelyekben elvárt a teljes, hivatalos névalak használata; pl.

– Maga, ott az utolsó sorban! – szólítja fel a professzor az előadóteremben az egyik hallgatót. – Hány lakosa van a legnagyobb japán szigetnek, és mi a neve?
– Sok – válaszolt a hallgató. – És Kovács Jánosnak hívnak.

Az adataim azt mutatják, a nők leggyakrabban a feleség szerepében jelennek meg a viccekben, ezért rájuk általában asszonynéven utalnak. Velük kapcsolatban a családnév + keresztnév kombinációval akkor találkozunk, ha a helyzet (pl. a következő viccben szereplő igazoltatás) igényli a hivatalos névhasználatot:

Szabálytalan vezetés miatt előállítottak egy nőt. A tiszt felveszi az adatait:
− Neve?
− Kovács Lenke.
− Hány éves?
− 50.
− Foglalkozása?
− Tanárnő.
− Ah, hát maga az, Lenke néni, az általános iskolai tanárnőm?
− Jaj, Pisti, hát meg sem ismerlek. Olyan komoly ember lettél ebben az uniformisban!
Erre Kovács őrmester feláll, kihúzza magát, és szigorúan rászól volt tanárnőjére: 
− Most leül ide, és százszor leírja olvashatóan: Ha a lámpa piros, a kereszteződésen áthaladni tilos!

Vannak idegen keresztnevek köré felépített vicckategóriák is? A Jean-viccek viszonylag népszerűek például. Ezen idegen keresztnevek megjelenése mögött milyen motivációk, okok állhatnak?

Az idegen keresztnevek egy-egy népcsoportra utalva jelennek meg a viccekben. A Jean valóban gyakori, de a viccekben nem is elsősorban francia névviselőre utalva jelenik meg, hanem Arisztid és Tasziló „párjaként”, a buta arisztokrata mellett álló komornyikként. Néhány viccben az arisztokrácia körében tipikus (vagy annak vélt) női nevek is megjelennek, pl.   

– Jean, gyújtsa fel Anasztázia bárókisasszony házát! 
– De miért, uram?
– Háztűznézőbe akarok menni.

Egy hasonló vicctípus az egyes nemzetek körében gyakori nevekre épít. Ezekben az orosz neve Iván, az angolé John, a magyar férfi pedig általában János, vagy ritkábban Pista: 

Iván és Pista Záhony mellett, pont a határnál együtt ásnak, s egyszer csak hatalmas ládát emelnek ki a földből. Felnyitják: tele van kinccsel. Tanakodnak, mi legyen a kincsekkel.
– Tudod, mit? – mondja a szovjet Iván. – Majd testvériesen megosztozunk...
– Egy túrót – feleli Pista. – Fele-fele..!

Vannak olyan keresztnevek, amelyek tipikusan előfordulnak viccekben? Ha igen, vajon miért éppen ezek?

A keresztnevek nagyobb számban és nagyobb változatosságban is jelennek meg, mint a családnevek [utóbbiakról lásd előző cikkünket]. Pl.

Találkozik két régi barát:
– Béla, te meg sem kérdezed, hogy megy sorom?
– Mondd, Jenő, hogy megy sorod?
– Ah, ne is kérdezd…

Korábbi (nyelvjárási korpuszon végzett) vizsgálataim azt az eredményt hozták, hogy a jelentésváltozás a személynevek körében a férfineveket nagyobb számban érinti: több férfinév válik közszóvá a magyar nyelvjárásokban és a szlengben is, mint női név, sőt ezt a tendenciát amerikai angolból és finnből vett példák is alátámasztják. Ugyanezt láthatjuk a viccekben is: háromszor annyi férfinév (különböző változatokban) jelenik meg a viccekben, mint női. Leggyakoribbak ezek közül (zárójelben az előfordulások száma): 

Pistike (108), 
Petike (41), 
Gazsi (38), 
Pisti (30), 
Móricka (27), 
Arisztid(23), 
Peti (16), 
Tasziló (12), 
Döncike (9), 
Béla (6), 
Ábel (6), 
Pista (4).

A korpuszomban a leggyakoribb női név (kislányra vonatkozó jelentéssel) az Évike (17), pl.

Évike egy játék babáért könyörög, de anyja hajthatatlan. Elrángatja kislányát a kirakat elől, és a villamosmegállóba mennek. Ott tovább pityereg a kislány, és amikor látja, hogy nem használ, megszólal:
– Anyu, ha nem veszed meg nekem azt a babát, a villamoson nagyinak foglak szólítani. 

Mindenki hallott már „Arisztid és Tasziló” vicceket, de sokan nem is ismerik máshonnan ezeket a neveket, annyira ritkák. Miért éppen ezek kerültek a viccekbe?

Ezek a nevek manapság valóban ritkák, sőt valójában soha nem is voltak igazán gyakoriak. A 18–19. században az Arisztid, Tasziló, Ubul, Zénó; Adél, Eulália, Kunigunda nevek leginkább az arisztokraták körében voltak divatosak, s emiatt váltak a felsőbb társadalmi rétegekhez való tartozás kifejezésére alkalmassá. Ezek a nevek hamar megjelentek a viccekben, tréfákban is, a 20. század humoristái már kedvtelve használták őket az arisztokrácia nevetségessé tételére, hiszen lélektani tény, hogy ami nem megszokott, ritka vagy különleges, az eleinte nevetséges is.

A kép forrása: Borsszem Jankó 71/24: 5. (1938)

Ezek közül valóban az Arisztid és a Tasziló a legismertebb, pl. az alábbi viccekben is ez szerepel, 

Arisztid felhívja telefonon Taszilót, és amikor a szám jelentkezik, megkérdi:
– 111-111 beszél kérem?
– Nem – feleli Tasziló. – Itt a 11-11-11 beszél.
– Oppardon – mondja Arisztid. Akkor téves, bocsánatot kérek, hogy hiába fárasztottam.
– Nem tesz semmit – feleli udvariasan Tasziló. – Úgyis csengett a telefon.

Arisztokratákat kigúnyoló viccekben szép számmal találunk más, körükben korábban divatos, de egyébként ritka keresztnevet, pl. 

Edömér gróf búslakodik a kaszinóban.
– Na mi a baj? – kérdi tőle Tasziló.
– Tegnap szült a feleségem, de a gyerek nem több másfél kilónál.
– Nem olyan nagy baj az barátom, hiszen az én apám is másfél kilóval született!
– És mondd kérlek, életben maradt az öregúr?

A Móric nem gyakori utónév. Mi motiválja ma mégis, illetve mi motiválhatta annak idején a Móricka név megjelenését a viccekben?

A Mór és a Móric általában nem számít gyakori utónévnek, de a 19. században a zsidók között igen gyakorinak, némely településen a leggyakoribbnak számított, így alkalmassá vált arra, hogy csoportra utaló típusnévi használatban sztereotípiává váljon. Érdekes, hogy a viccekben a felnőtt zsidó férfit ennek ellenére sem ezzel a névvel, hanem családnévvel említik (Kohn, Grün). A Móricka elnevezés (és sosem a Móric!) kimondottan a vásott zsidó kisfiú sztereotip elnevezése lett, pl.

A tanító néni számtanórán megkérdezi Mórická-tól:
– Móricka, ha apukád 40 éves, anyukád meg 35, összesen hány éve élnek?
– 70 – válaszolja Móricka.
– Gondolkozz, Móricka!
– Akkor is 70.
– És miért? – kérdi a tanító néni.
– Mert anyu mindig letagad 5 évet.

A Pistike- és Móricka-viccekben is becézik a szereplőt. Ennek mi lehet az oka?

Az alapnévvel vagy gyakoribb alakváltozattal (pl. István, Pista) idősebbre vagy felnőttre, míg a kicsinyítő képzőttartalmazó alakkal fiatalabbra vagy gyerekre utalunk. Ezt néha a szövegkörnyezet is megerősíti. Például az alábbi viccben Pistike a kisfiú neve, de a szereplő érettségi előtt állva már Pista-ként szerepel:

Pistike, vagyis most már Pista lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket. Egy nappal az érettségi vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a történelemtételekre nem maradt ideje. „Mentsük, ami menthető!” alapon egy tételt azért megtanul, mégpedig a 13-as számút. Ettől rögtön elmúlik a félelme. Másnap, amikor a 8-as számú történelemtételt húzza, egy hirtelen mozdulattal visszadugja a többi közé.
– Nana, fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta?
– A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam.
– Ilyen nincs! Tessék, mondja csak el a 13-as tételt!
Pista jelesre vizsgázott.

A Pistike- és a Móricka-viccekben a szülőkre utalás is egyértelművé teszi, hogy ezekben gyerekről van szó, pl.:  

Pistike megkérdi a papájától:
− Apuci, van az Istennek felesége?
− Dehogy van, hiszen akkor nem lenne mindenható!

A gyakrabban előforduló nevek mintát nyújtanak a vicc sémájának kialakításához és működtetéshez. Az új neveknek abeemeléséhez a gyakori, sztereotipikussá vált elemek lesznek a mintái, vagyis ezek is becézett alakban jelennek meg: 

− Ejnye, Danika! Hát mi lesz így belőled, ha folyton hazudozol?
− Politikus.

Jancsikára mindig panaszkodnak, akárhányszor érte megy az édesanyja az óvodába. Mivel a szép szó nem használ, anyuka elhatározza, hogy ráijeszt a kisfiára.
− Ha ilyen rossz leszel, elcseréllek egy jó gyerekre!
− Az nem fog menni! – feleli a kisfiú.
− Miért?
− Ki az a hülye, aki jó gyereket ad egy rosszért?

Legközelebb tehát ha egy viccben személynévvel találkozunk, tudhatjuk, hogy az ott megjelenő név többet árul el viselőjéről, mint azt korábban gondolhattuk, s mindemellett árulkodik a névhasználó, a viccet létrehozó közösség szociokulturális vélekedéseiről, sztereotípiáiról. Cikkünket a szerkesztőség kedvenc viccével zárjuk.

A nyelvtantanár kérdezi Mórickát:
- Milyen időben vannak ezek az igék: én fázom, te fázol, ő fázik.
Móricka felel:
- Hideg időben.

Szerző: Péteri Julianna

Folytatjuk a japán utónevekről szóló cikksorozatunkat, melynek előző része itt olvasható.

Különös névadás – DQN név, kirakira név

Az utóbbi 30 évben erőteljes változás történt a japán névadási szokásokban. A jellegzetes végződések aránya a népszerű nevekben is csökkent, háttérbe szorult a szigorú társadalmi elvárásokat közvetítő nevek adása, és nyugati hangzású nevek kerültek be a névállományba, gyakoribbá váltak az uniszex nevek, valamint megjelentek az úgynevezett DQN (dokjun ’buta’) és kirakira (キラキラ ’ragyogó, fénylő’) nevek (ezekről lentebb még lesz szó). 

Az új nevek esetében előfordul, hogy valamelyik kandzsi olvasata nem része a névnek: például a 輝空 Szora név esetében az első kandzsit nem ejtjük ki , csak a másodikat (空 szora ’égbolt’). A név kiejtése teljesen független is lehet a szóba jövő olvasatoktól: például a 聖颯 Sirjú esetében sem a 聖 (szei, só ’szent’), sem a 颯 (szacu, szó ’gyors’) olvasatai nem utalnak a név olvasatára, inkább asszociatív jellegűek. Ez sokszor problémához vezethet: az adott személyt nem ismerők rosszul ejtik ki vagy rosszul írják le a nevét, a ritka írásjegy-kombinációkat pedig nehezen jegyzik meg.

DQN neveknek manapság azokat az utóneveket tekintik, amelyek szembehelyezkednek a társadalmi elvárásokkal  különleges írásmódjuk és hangzásuk miatt. A japán társadalom elítéli az ilyen neveket, mivel arra utalnak, hogy a szülő nem józan ítélőképességgel választott nevet a gyermekének. A dqname.jp oldalon, amelyen ilyen típusú neveket gyűjtenek össze, az egyik legtöbb megjegyzést a キック今日中 (Kikkukjódzsú ’mai rúgás’) név kapta. A megjegyzést írók kritizálták a név hosszúságát, a jelentés tisztázatlanságát (a キック kikku az angol kick szó japános ejtése), valamint megkérdőjelezték a névszerűségét.

A kirakira (‘ragyogó’) nevek hasonlítanak a DQN nevekre szokatlan írásmódjukkal és olvasatukkal, azonban ezek pozitív értelemben is lehetnek különlegesek. A szülők azzal a céllal választhatnak ilyen nevet, hogy a megszokottól eltérő, ragyogó hatást érjenek el vele. A társadalom azonban ezeket a neveket is erősen kritizálja, mivel többségüknek nincs egyértelmű olvasata, és gyakran létezik olyan, azonos hangalakú kifejezés, amely túlságosan gyakori vagy sértő szó, esetleg valamely kitalált karakter neve.

A Recstu Inc. kifejezetten a kirakira nevekhez készített egy mobiltelefonos alkalmazást, amelyben a játékosok tesztelhetik saját tudásukat. A könnyebb szinten a kandzsival megadott nevek helyes olvasatát kell kiválasztani két lehetőség közül, a nehezebb szinten a játékos saját maga gépeli be a helyesnek vélt olvasatot. A gyorsan és helyesen megadott válaszokkal pontokat lehet gyűjteni, az alkalmazást letöltők így egymással is versenyeznek.

A kirakira és a DQN nevet viselőknek is nagy az esélyük, hogy iskolai vagy munkahelyi előítéletek, sőt akár diszkrimináció áldozatai lesznek. A névviselők között azonban vannak olyanok, akik tudnak azonosulni a nevükkel, értékelik a szüleik ötletét, és a nevük védelmére kelnek. A másik lehetőség a névváltoztatás, amely Japánban csak indokolt esetben, bírósági jóváhagyással kérvényezhető.

A japánok nagy része nem tekinti elsődleges szempontnak az utónevek írásmódját, sokkal inkább a hangzás, a könnyen kiejthetőség a cél. Érthető is, hiszen csak a Meidzsi-restaurációt követően vált kötelezővé minden lakos nevének feljegyzése, korábban inkább csak szóban használták a neveket. Az olvashatóság érdekében a hivatalos iratokon mindig feltüntetik kanával a nevek olvasatát, így fontos ügyekben nem tévesztik el az adott nevet. Ahhoz pedig közvetlenebb társalgás esetén hozzászoktak már a japánok, hogy eltéveszthetik a nevük olvasatát. 

Annak ellenére tehát, hogy a nevek írásmódja nem tekinthető elsődleges szempontnak, a DQN és kirakira nevek esetében, mint láttuk, mégis sok kritikát kap ez a szempont is.

Felhasznált irodalom

A DQN nevek honlapja

Mori-Kolbe, Noriko 2020. Child Naming Practice and Changing Trends in Modern Japan. The Coastal Review: An Online Peer-reviewed Journal 11/1: Article 2.

Unser-Schutz, Giancarla 2015. ’Don’t call my name kirakira!’: On the evaluation and discourse surrunding recent Japanese names. The International Association for Japanese Studies Newsletter 11: 42–57.

Unser-Schutz, Giancarla 2016. Naming names. Talking about new Japanese naming practices. Electronic Journal of Contemporary Japanese Studies 16/3: Article 9.

Szómagyarázó