Pistike, Móricka, Jean, Arisztid és Tasziló: ki ne hallott volna már olyan vicceket, amelyekben így hívták a szereplőket? De vajon mi a nevek szerepe a viccekben? És miért éppen ezek a nevek jelennek meg bennük? Ezekről, és még sok “vicces” témáról kérdeztük Takács Juditot, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nyelvészét.

Takács Judit, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nyelvésze

Mi motiválta abban, hogy a viccekben előforduló tulajdonneveket vizsgálja?

Nagyon érdekel a személynevek sztereotip használata, illetve az a folyamat, melynek során egy személynevet közszóként is kezdünk használni. Ez az a folyamat, amit közszóvá válásnak vagy apellativizációnak nevezünk. Úgy gondolom, hogy a személynevek csoportjelölőként való használata (pl. ha a Béla vagy a Pali neveket ’buta férfi’ értelemben vagy a sokak által tulajdonnévként már nem is azonosítható Macá-t ’csinos nő’ értelemben használjuk), valamint a közszóvá válás szorosan összefügg, sőt a csoportjelölői használat valójában már a közszói jelentés meglétét feltételezi. 

Aki sok viccet ismer, az könnyen felidéz akár keresztneveket, akár családneveket tartalmazókat. De miért adnak egyáltalán nevet a viccek szereplőinek? Hiszen vannak szőke nős, rendőrös, anyósos stb. viccek is, amelyekben név nélkül, egyfajta típusként jelennek csak meg a szereplők.

2020 decembere és 2021 januárja között végeztem egy online kérdőíves vizsgálatot (az ehhez kapcsolódó tanulmány a Névtani Értesítő 2021-es számában fog megjelenni). Ennek egyik lényeges tapasztalata az volt, hogy hiába ismer valaki sok viccet, csak az ezekben leggyakrabban szereplő tulajdonneveket tudja könnyen felidézni, és ekkor is nagy segítséget jelent számára a kontextus és a szövegkörnyezet. Ha csak annyit kérdezünk, hogy „Ön szerint milyen keresztnevek/családnevek gyakoriak a viccekben?”, a leggyakoribb család- és keresztneveket kapjuk válaszként, nem pedig azokat, amelyek ebben a szövegtípusban gyakoriak (ez ugyanis nem esik minden névtípus esetében egybe).

A kérdés második felére válaszolva, ti. hogy miért szerepelnek egyáltalán nevek a viccekben, azt mondhatjuk, hogy a viccnek mint szövegtípusnak sajátos formai és tartalmi jellegzetességei vannak: olyan elemei, melyekről fel tudjuk ismerni, be tudjuk azonosítani őket (pl. tipikus kezdő formulák, gyakori szereplők, párbeszédes forma stb.). Az egyik ilyen elemet jelentik a tipikus szereplőkön (a cigány, a rabbi, a nyuszika stb.) kívül bizonyos család- és keresztnevek is. A forgatókönyvnek ezek az elemei annyira fontosak a szövegtípus meghatározása szempontjából, hogy akár ezekre is épülhet vicc, pl. 

Móricka, Pistike, Arisztid és Tasziló, a Nyuszika, a Medve, a Farkas, a Róka, azügyvéd, Jean, Kohn és Grün, az agresszív kismalac, a szőke nő, a rendőr, a skót, az öreg székely és a fia, az anyós, az amerikai, az orosz és a cigány bemennek a kocsmába. A kocsmáros csodálkozva kérdi:
– Mi ez, valami vicc? 

Van különbség a család- és a keresztnevek viccbeli gyakorisága között? Van a viccekben preferált névfajta? Ha igen, vajon miért? És mitől függ, hogy kereszt- vagy családnévvel nevezik-e meg a szereplőket, esetleg a kettővel együtt?

Az előbb már említett vizsgálat, melynek tapasztalatai 9000 vicc átvizsgálásán alapulnak, egyértelműen kimutatta, hogy a viccekben a családnevek lényegesen ritkábbak, mint a keresztnevek, és sokkal kisebb gazdagságban is jelennek meg, mint amit a keresztnevek esetében találunk. Az általam vizsgált korpuszban 21 különböző családnevet találunk, s ezek között leggyakrabban a Kovács (Kovácsné, Kovácsék, Kovács úr, Kovács kartárs) jelenik meg (457 adattal), pl.:

Kovács dicsekedve mondja a kávéházban:

− Nekem minden hónap végén marad még a fizetésemből!
− Nálam éppen fordítva van – mondja erre Szabó. – Nálam minden fizetésem végén marad még a hónapból…

Gyakori még a Kohn (69), a Grün (38), a Szabó (illetve Szabóék és Szabóné) (35), valamint a Kolompár (8), pl.: 

− Ismeri maga a Kohnt?
− Nem, dehogy!
− És a Grünt?
− Ajjaj, akkor már inkább a Kohnt!

A férfiak nevével kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy a használatuk nagymértékben függ attól, hogy mely csoportra használjuk. Az ún. zsidóviccekben azon családnevek mellett, amelyeket gyakorinak gondolnak a zsidóság körében (pl. Kohn, Grün, Weisz), csak szórványosan jelenik meg a (zsidók körében gyakori vagy annak vélt) utónév, de a cigányokra utalva kifejezetten gyakori a családnév + keresztnév kombináció alkalmazása a viccekben, pl.: 

Két cigányzenész beszélget:
− Hallottad, hogy meghalt az Orsós Zsiga?
− Ne mondd! Aztán miben?
− Hát abban a kék lajbiban…

Az átlagos magyar férfi a viccben Kovács-ként jelenik meg, a felesége Kovácsné, őket Kovácsék-ként emlegetik, de a tipikus magyar férfinak általában nem jelenik meg a keresztneve, csak olyan szituációkban, amelyekben elvárt a teljes, hivatalos névalak használata; pl.

– Maga, ott az utolsó sorban! – szólítja fel a professzor az előadóteremben az egyik hallgatót. – Hány lakosa van a legnagyobb japán szigetnek, és mi a neve?
– Sok – válaszolt a hallgató. – És Kovács Jánosnak hívnak.

Az adataim azt mutatják, a nők leggyakrabban a feleség szerepében jelennek meg a viccekben, ezért rájuk általában asszonynéven utalnak. Velük kapcsolatban a családnév + keresztnév kombinációval akkor találkozunk, ha a helyzet (pl. a következő viccben szereplő igazoltatás) igényli a hivatalos névhasználatot:

Szabálytalan vezetés miatt előállítottak egy nőt. A tiszt felveszi az adatait:
− Neve?
− Kovács Lenke.
− Hány éves?
− 50.
− Foglalkozása?
− Tanárnő.
− Ah, hát maga az, Lenke néni, az általános iskolai tanárnőm?
− Jaj, Pisti, hát meg sem ismerlek. Olyan komoly ember lettél ebben az uniformisban!
Erre Kovács őrmester feláll, kihúzza magát, és szigorúan rászól volt tanárnőjére: 
− Most leül ide, és százszor leírja olvashatóan: Ha a lámpa piros, a kereszteződésen áthaladni tilos!

Vannak idegen keresztnevek köré felépített vicckategóriák is? A Jean-viccek viszonylag népszerűek például. Ezen idegen keresztnevek megjelenése mögött milyen motivációk, okok állhatnak?

Az idegen keresztnevek egy-egy népcsoportra utalva jelennek meg a viccekben. A Jean valóban gyakori, de a viccekben nem is elsősorban francia névviselőre utalva jelenik meg, hanem Arisztid és Tasziló „párjaként”, a buta arisztokrata mellett álló komornyikként. Néhány viccben az arisztokrácia körében tipikus (vagy annak vélt) női nevek is megjelennek, pl.   

– Jean, gyújtsa fel Anasztázia bárókisasszony házát! 
– De miért, uram?
– Háztűznézőbe akarok menni.

Egy hasonló vicctípus az egyes nemzetek körében gyakori nevekre épít. Ezekben az orosz neve Iván, az angolé John, a magyar férfi pedig általában János, vagy ritkábban Pista: 

Iván és Pista Záhony mellett, pont a határnál együtt ásnak, s egyszer csak hatalmas ládát emelnek ki a földből. Felnyitják: tele van kinccsel. Tanakodnak, mi legyen a kincsekkel.
– Tudod, mit? – mondja a szovjet Iván. – Majd testvériesen megosztozunk...
– Egy túrót – feleli Pista. – Fele-fele..!

Vannak olyan keresztnevek, amelyek tipikusan előfordulnak viccekben? Ha igen, vajon miért éppen ezek?

A keresztnevek nagyobb számban és nagyobb változatosságban is jelennek meg, mint a családnevek [utóbbiakról lásd előző cikkünket]. Pl.

Találkozik két régi barát:
– Béla, te meg sem kérdezed, hogy megy sorom?
– Mondd, Jenő, hogy megy sorod?
– Ah, ne is kérdezd…

Korábbi (nyelvjárási korpuszon végzett) vizsgálataim azt az eredményt hozták, hogy a jelentésváltozás a személynevek körében a férfineveket nagyobb számban érinti: több férfinév válik közszóvá a magyar nyelvjárásokban és a szlengben is, mint női név, sőt ezt a tendenciát amerikai angolból és finnből vett példák is alátámasztják. Ugyanezt láthatjuk a viccekben is: háromszor annyi férfinév (különböző változatokban) jelenik meg a viccekben, mint női. Leggyakoribbak ezek közül (zárójelben az előfordulások száma): 

Pistike (108), 
Petike (41), 
Gazsi (38), 
Pisti (30), 
Móricka (27), 
Arisztid(23), 
Peti (16), 
Tasziló (12), 
Döncike (9), 
Béla (6), 
Ábel (6), 
Pista (4).

A korpuszomban a leggyakoribb női név (kislányra vonatkozó jelentéssel) az Évike (17), pl.

Évike egy játék babáért könyörög, de anyja hajthatatlan. Elrángatja kislányát a kirakat elől, és a villamosmegállóba mennek. Ott tovább pityereg a kislány, és amikor látja, hogy nem használ, megszólal:
– Anyu, ha nem veszed meg nekem azt a babát, a villamoson nagyinak foglak szólítani. 

Mindenki hallott már „Arisztid és Tasziló” vicceket, de sokan nem is ismerik máshonnan ezeket a neveket, annyira ritkák. Miért éppen ezek kerültek a viccekbe?

Ezek a nevek manapság valóban ritkák, sőt valójában soha nem is voltak igazán gyakoriak. A 18–19. században az Arisztid, Tasziló, Ubul, Zénó; Adél, Eulália, Kunigunda nevek leginkább az arisztokraták körében voltak divatosak, s emiatt váltak a felsőbb társadalmi rétegekhez való tartozás kifejezésére alkalmassá. Ezek a nevek hamar megjelentek a viccekben, tréfákban is, a 20. század humoristái már kedvtelve használták őket az arisztokrácia nevetségessé tételére, hiszen lélektani tény, hogy ami nem megszokott, ritka vagy különleges, az eleinte nevetséges is.

A kép forrása: Borsszem Jankó 71/24: 5. (1938)

Ezek közül valóban az Arisztid és a Tasziló a legismertebb, pl. az alábbi viccekben is ez szerepel, 

Arisztid felhívja telefonon Taszilót, és amikor a szám jelentkezik, megkérdi:
– 111-111 beszél kérem?
– Nem – feleli Tasziló. – Itt a 11-11-11 beszél.
– Oppardon – mondja Arisztid. Akkor téves, bocsánatot kérek, hogy hiába fárasztottam.
– Nem tesz semmit – feleli udvariasan Tasziló. – Úgyis csengett a telefon.

Arisztokratákat kigúnyoló viccekben szép számmal találunk más, körükben korábban divatos, de egyébként ritka keresztnevet, pl. 

Edömér gróf búslakodik a kaszinóban.
– Na mi a baj? – kérdi tőle Tasziló.
– Tegnap szült a feleségem, de a gyerek nem több másfél kilónál.
– Nem olyan nagy baj az barátom, hiszen az én apám is másfél kilóval született!
– És mondd kérlek, életben maradt az öregúr?

A Móric nem gyakori utónév. Mi motiválja ma mégis, illetve mi motiválhatta annak idején a Móricka név megjelenését a viccekben?

A Mór és a Móric általában nem számít gyakori utónévnek, de a 19. században a zsidók között igen gyakorinak, némely településen a leggyakoribbnak számított, így alkalmassá vált arra, hogy csoportra utaló típusnévi használatban sztereotípiává váljon. Érdekes, hogy a viccekben a felnőtt zsidó férfit ennek ellenére sem ezzel a névvel, hanem családnévvel említik (Kohn, Grün). A Móricka elnevezés (és sosem a Móric!) kimondottan a vásott zsidó kisfiú sztereotip elnevezése lett, pl.

A tanító néni számtanórán megkérdezi Mórická-tól:
– Móricka, ha apukád 40 éves, anyukád meg 35, összesen hány éve élnek?
– 70 – válaszolja Móricka.
– Gondolkozz, Móricka!
– Akkor is 70.
– És miért? – kérdi a tanító néni.
– Mert anyu mindig letagad 5 évet.

A Pistike- és Móricka-viccekben is becézik a szereplőt. Ennek mi lehet az oka?

Az alapnévvel vagy gyakoribb alakváltozattal (pl. István, Pista) idősebbre vagy felnőttre, míg a kicsinyítő képzőttartalmazó alakkal fiatalabbra vagy gyerekre utalunk. Ezt néha a szövegkörnyezet is megerősíti. Például az alábbi viccben Pistike a kisfiú neve, de a szereplő érettségi előtt állva már Pista-ként szerepel:

Pistike, vagyis most már Pista lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket. Egy nappal az érettségi vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a történelemtételekre nem maradt ideje. „Mentsük, ami menthető!” alapon egy tételt azért megtanul, mégpedig a 13-as számút. Ettől rögtön elmúlik a félelme. Másnap, amikor a 8-as számú történelemtételt húzza, egy hirtelen mozdulattal visszadugja a többi közé.
– Nana, fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta?
– A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam.
– Ilyen nincs! Tessék, mondja csak el a 13-as tételt!
Pista jelesre vizsgázott.

A Pistike- és a Móricka-viccekben a szülőkre utalás is egyértelművé teszi, hogy ezekben gyerekről van szó, pl.:  

Pistike megkérdi a papájától:
− Apuci, van az Istennek felesége?
− Dehogy van, hiszen akkor nem lenne mindenható!

A gyakrabban előforduló nevek mintát nyújtanak a vicc sémájának kialakításához és működtetéshez. Az új neveknek abeemeléséhez a gyakori, sztereotipikussá vált elemek lesznek a mintái, vagyis ezek is becézett alakban jelennek meg: 

− Ejnye, Danika! Hát mi lesz így belőled, ha folyton hazudozol?
− Politikus.

Jancsikára mindig panaszkodnak, akárhányszor érte megy az édesanyja az óvodába. Mivel a szép szó nem használ, anyuka elhatározza, hogy ráijeszt a kisfiára.
− Ha ilyen rossz leszel, elcseréllek egy jó gyerekre!
− Az nem fog menni! – feleli a kisfiú.
− Miért?
− Ki az a hülye, aki jó gyereket ad egy rosszért?

Legközelebb tehát ha egy viccben személynévvel találkozunk, tudhatjuk, hogy az ott megjelenő név többet árul el viselőjéről, mint azt korábban gondolhattuk, s mindemellett árulkodik a névhasználó, a viccet létrehozó közösség szociokulturális vélekedéseiről, sztereotípiáiról. Cikkünket a szerkesztőség kedvenc viccével zárjuk.

A nyelvtantanár kérdezi Mórickát:
- Milyen időben vannak ezek az igék: én fázom, te fázol, ő fázik.
Móricka felel:
- Hideg időben.